Pesti Srácok

Több mint 10 év után tér vissza az amerikai punk rock banda Budapestre

Tegnap már bezsongatta rajongóit a Green Day a Facebook-posztjával, amelyben a zenekar előre jelezte, hogy hétfő budapesti hírekre számíthatnak tőlük, és lám, itt is van: június 18-án, több mint tíz év után visszatér az amerikai punk rock csapat a Sportaréna színpadára, sőt egy másik legendás banda, a Rancid is velük tart majd!

A Green Day érkezése nem túl váratlan, hiszen október 7-én jelent meg az egészen jóra sikeredett 12. nagylemezük, a Revolution Radio, amellyel már 2017 elején is a közelben fognak turnézni, de a nyár első felében is szomszédolnak majd a Nova Rockon, így okkal bízhattak benne a rajongók, hogy ezúttal nem marad ki a sorból Magyarország sem, a Budapest Promoternek hála pedig be is jött a számításuk.

A legutóbbi, 2005-ös koncert után ismét csak a Budapest Sportaréna ad majd helyet Billie Joe Armstrongék show-jának, melyre a jegyértékesítés már el is indult és valószínűleg érdemes is lesz minél hamarabb bezsebelni a belépőket, a sold out gyakorlatilag előre garantálható.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?