Pesti Srácok

Végre kiállítják a világ legrégebbi talált tárgyát

Végre kiállítják a világ legrégebbi talált tárgyát

A londoni British Museum új tárlatán láthatja először a nagyközönség a világ legrégebbi talált műtárgyát, a hárommillió éves Makapansgat-kavicsot, amelynek rejtélye évtizedek óta foglalkoztatja a kutatókat.

MTI

A szakértők elmélete szerint annak idején az ember egyik legkorábbi elődje, a 3,3 millió-2,1 millió évvel ezelőtt élt Australopithecus africanus találhatta meg és vihette haza a vöröses-barna kavicsot, amely elsősorban különleges mintázatával, a még ma is egy arcra emlékeztető felszíni bemélyedéseivel kelthette fel a kétlábú emberszabásúak figyelmét.

PestiSracok facebook image

"Ez a kavics a kíváncsiság egy korai megmutatkozása, a valódi művészet előfutára, amelyet sokan a világ legrégebbi, talált műtárgyaként tartanak számon" - mondta John Giblin, a South Africa: the Art of a Nation című kiállítás társkurátora. A természet által megformált kavicsot, amelyet sokarcú kőként is emlegetnek, az 1920-as években fedezték fel a Dél-afrikai Köztársaság Limpopo tartományában, néhány Australopithecus-maradvány mellett, több kilométernyire feltételezett származási helyétől.

Azóta számos elmélet született a kavicsról, amely egyesek szerint az empátia legkorábbi ismert megmutatkozása lehet, amennyiben a megtaláló kisgyermeknek hitte a követ. A kavics ugyanakkor az öntudat fejlődését is mutathatja: megfelelő szögből nézve ugyanis a lelet egy Australopithecus africanus arcára emlékeztet. Egy másik elmélet szerint ez lehet a világ első ismert kiállítási tárgya, abban az értelemben, hogy megtalálója azért tette el, hogy a későbbiekben elmélkedhessen rajta, gyönyörködhessen benne.

"Soha nem fogjuk tudni teljes bizonyossággal megmondani, hogy mi a kavics története, és hogy elődjeink vajon úgy tekintettek-e rá, mint valamire, ami hasonlít rájuk" - mondta Bernhard Zipfel, a követ kölcsönadó johannesburgi Wits (Witwatersrand) Egyetem munkatársa.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?