Pesti Srácok

Versadvent holnap Budapesten

Díjátadóval, zenével és felolvasással várja az érdeklődőket a Magyar Napló Kiadó, a Széphalom Könyvműhely és az Orpheusz Kiadó közös évzáró ünnepsége, a Versadvent csütörtök este Budapesten.

MTI

Az eseményen adják át a Az év legsikeresebb szerzője 2016 díjakat, amellyel a három kiadó a legmagasabb eladott példányszámmal büszkélkedhető, valamint a műveik megismertetésében bemutatókkal, felolvasókörutakkal aktív szerepet vállaló szerzőiket ismerik el - mondta el Nemes Attila, a Magyar Napló marketing vezetője, aki elárulta azt is: idén rendhagyó módon négy szerzőt díjaznak, mert az egyik kiadónál holtverseny alakult ki.

PestiSracok facebook image

Az ünnepségen a Hungarian FolkEmbassy ad egy félórás műsort, majd Csőre Gábor színművész olvas fel a díjazottak, valamint a nyáron elhunyt Oláh János - a Magyar Napló Kiadó egykori vezetője és a Versadvent kezdeményezője - műveiből - fűzte hozzá. A Magyar Napló fővárosi könyvesboltjában megrendezett Versadventen emellett bemutatják a kiadó Irodalmi Magazin című folyóiratának legújabb számát is.

A nívós szépirodalmi lap, amelynek több mint 100 oldalas számai többnyire egy-egy kiemelkedő magyar szerző - Gárdonyi Géza, Márai Sándor vagy Krúdy Gyula - köré épülnek, ezúttal Móricz Zsigmond életművével foglalkozik - ismertette a kiadványt Nemes Attila. Hangsúlyozta: a lapszám szerzői nem csupán az író nagyregényeire, hanem riportjaira, feljegyzéseire és levélváltásaira is figyelmet fordítanak. Az esten Móricz Zsigmond néhány rövidebb művének és levelének felolvasása mellett el fog hangzani a költészetéről kevésbé ismert szerző Misanthrop című, ritkán hallott verse is.

Fotó: elte.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?