Pesti Srácok

30 esztendős slágerekkel indul nyáron turnéra a U2

Huszonöt állomásos turnéra indul idén nyáron Európában és Észak-Amerikában a U2 az idén 30 éves The Joshua Tree című lemezével, amelyen olyan slágerek szerepelnek, mint a Where the Streets Have No Name és a With or Without You - írja a BBC.

MTI

Az 1987-ben megjelent nagyhatású albumból, amely stadionokat is megtöltő világsztárokká tette az együttes tagjait, 25 millió példány fogyott el. A U2 gitárosa, The Edge (David Howell Evans) a Rolling Stone magazinnak adott interjúban elárulta, még nem döntötték el, hogyan néznek majd ki a turné koncertjei.

PestiSracok facebook image

"Nem feltétlenül az A oldal első számával, a Where the Streets Have No Name-mel fog kezdődni a show" - mondta el a zenész, aki szerint az album dalai még ma is érvényesek.

A nagy slágerek mellett a lemez olyan ritkán előadott dalait is játszani fogják, mint a Trip Through Your Wires és az In God's Country. Az együttes emellett most először fogja játszani élőben a Red Hill Mining Town című dalt, amelyet az 1980-as évek nagy brit bányászsztrájkjai ihlettek. A szám sosem szerepelt még a U2 koncertjein, bár 1987-ben többször is megszólalt a beállások alkalmával.

"Nemrég hallgattam vissza a The Joshua Tree-t, először az elmúlt 30 évben" - mondta el Bono, az együttes énekese, aki szerint az album leginkább egy operára hasonlít, és a dalokból áradó nagy érzelmek - a szerelem, az összetört álmok, a veszteség érzése, a felejtés keresése - most is aktuálisak.

"Néhány dalt sokszor énekeltem, de az egész albumot egyben még sosem. Készen állok rá, ha a közönségünk is ugyanolyan izgatott, mint mi" - hangsúlyozta az énekes.

A turné észak-amerikai részén - amelyen a Rolling Stone cikke szerint a Bonnaroo fesztivált is útba ejti a U2 - egymást váltva a Mumford & Sons, a OneRepublic és a The Lumineers kíséri az együttest, az európai helyszíneken pedig - Londonban, Berlinben, Rómában, Barcelonában, Dublinban, Amszterdamban, Brüsszelben és Párizsban - Noel Gallagher High Flying Birds nevű formációja lesz a U2 előzenekara. A volt Oasis-gitáros úgy fogalmazott: megtiszteltetés és öröm, hogy hozzáteheti a saját részét "a világ legnagyobb showjához". A U2 idén tervezi megjelentetni új albumát, amely a Songs of Experience címet fogja viselni.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?