Pesti Srácok

A Bozsik Yvette Társulat Pinokkió című új gyerekdarabja a Müpában

A Pinokkió kalandjai című könyv táncos feldolgozását mutatja be a Bozsik Yvette Társulat szerdán a Müpában.

MTI

Bozsik Yvette, az előadás rendező-koreográfusa elmondta, hogy az egész produkció a commedia dell'arte műfajába lett beleágyazva, akárcsak az eredeti történet. A Pinokkió című produkció tehát mintegy beavató előadásként ismerteti meg a gyerekeket ezzel a színházi formával - tette hozzá a Kossuth-díjas táncművész. A Nemzeti Táncszínházzal közös produkcióhoz különleges szóróanyag is készült, kimondottan azért, hogy megmutassák a fiataloknak az előadásban fellelhető archetípusokat.

A Pinokkió alkotói hűek maradtak az eredeti történethez, ám annak bonyolultsága miatt - mint azt a koreográfus elárulta -, dramaturgiailag kisebb változtatásokat kellett eszközölni, de a fontos motívumok megmaradtak benne a tündértől kezdve a szamárrá változáson át egészen az orr megnövéséig. Bozsik Yvette szerint a történet egyszerre mutatja meg az életben előforduló jó és rossz dolgokat. "Ez egy tanulságos mese, amellyel meg lehet tanítani, hogy miért érdemes igazat mondani, miért nem szabad elcsavarogni és, hogy mennyire fontos a család" - fogalmazott a művész.

A díszletet Vati Tamás, a társulat szólótáncosa készítette. A színpadon egy hatalmas, kinyitható, keményfedeles könyv jeleníti meg a helyszíneket. A látványos világításról Pető József gondoskodik. A jelmezeket és kellékeket Juristovszky Sosa álmodta meg. A svájci Philippe Heritier játékos és humoros, de kortárs zenei elemeket is felvonultató muzsikát komponált a darabhoz. A Pinokkiónak volt már egy előbemutatója decemberben a Marczi Közösségi Térben.

PestiSracok facebook image

Ezt a verziót a tervek szerint a társulat el fogja vinni vidéki városokba is, hogy azok a gyerekek is láthassák a darabot, akik nem tudnak Budapestre utazni. Mint azt a koreográfus aláhúzta: "nagyon fontosnak tartom, hogy készüljenek jó gyermekelőadások különböző korosztályok számára és ezeket vigyük el vidékre is". A szerdai premiert követően az előadás repertoáron marad a Müpában, ahol várhatóan havonta két előadással fog menni.

Kép: fidelio

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?