Pesti Srácok

Albumot készített az Európa Kiadó korábbi dobosa

Csörömpölést vállalok címmel különleges lemezt készített Magyar Péter. Az Európa Kiadó egykori dobosának anyagára rockos, dzsesszes és kísérleti felvételek egyaránt felkerültek, a számok többsége tisztán instrumentális, ének nélkül.

MTI

A tizenkilenc track között stúdió- és koncertfelvételek egyaránt találhatók. A legtöbb darabban Magyar Péter dobol, illetve ütőhangszereken játszik, de akad olyan, amelyikben gitározik, billentyűs hangszereket szólaltat meg vagy basszusgitározik, öt track esetében pedig a hangja is hallható. Ezek közül három hagyományos értelemben vett rockdal (Hol lehet?, Máté, Elfutnék), a nyitószám, a Nem veszett el népdal alapú, A csillagász szerelme pedig vers. A vokális számokat 2016-ban rögzítették a Studio Lilyben, az ének nélküli szerzemények korábbiak, van közöttük három évtizeddel ezelőtti is.

PestiSracok facebook image

A Csörömpölést vállalok című CD-n közreműködők között van például archív felvételről Xantus János, a négy évvel ezelőtt elhunyt filmrendező (ütőhangszeren játszik az egyik számban) vagy Szemző Tibor zeneszerző, aki basszusfuvolán hallható a nyitószámban. Az Európa Kiadó két másik tagja, Kirschner Péter gitáros és Gyenge Lajos dobos is szerepel az anyagon, utóbbi éppen Magyart váltotta a Kiadóban 2010-ben. "A nyolcvanas évek közepén az Európa Kiadó mellett a Trabant zenekarral is zenéltem, akárcsak Másik János billentyűs, aki egy elmaradt koncert után odajött, hogy csináljunk valamit kettesben. Ebből alakult ki a Másik János-Magyar Péter duó, az akkori dolgainkból is hallható néhány ezen a lemezen" - mondta Magyar Péter.

Magyar Péter 1982-ben, a néhány hónap után távozott Salamon András helyére került a Menyhárt Jenő által alapított Európa Kiadóba, és megszakításokkal mintegy negyedszázadon át volt tag, a csapat kilenc lemezén működött közre. Aztán amikor a zenekarvezető több mint egy év szünet után 2010-ben ismét életre hívta az Európa Kiadót, már nem ő dobolt, hanem Gyenge Lajos. A zenész az elmúlt években játszott a Müller Péter Sziámi-féle Isolatedben, fel szokott lépni a Balatonnal, illetve magánórákon dobolással zenére tanítja ifjú tanítványait. "Egyelőre nem tervezek semmit, örülök, hogy ez a CD megjelent." - jegyezte meg Magyar Péter.

fotó:passzio.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?