Pesti Srácok

Februártól a mozikban az első magyar cirkuszfilm

A valóság és a fikció határán egyensúlyozó Mi ez a cirkusz? című mozifilm, amely nem mindennapi bepillantást ad hat fiatal artista és a Recirquel nevű magyar újcirkuszi társulat életébe, egy előadás születésébe.

MTI

A több mint három éven át készült egész estés film sajátos, emberközeli nézőpontból mutatja be a produkciók szereplőit - áll a film kommunikációjával megbízott ügynökség közleményében. A nézők megtudhatják például, hogyan élnek az artisták a hétköznapokban, milyen félelmeik, fájdalmaik, milyen álmaik vannak.

PestiSracok facebook image

A film rendezője Halász Glória, a váci börtönszínházról készült Vasfüggöny és a Balogh László bohócdoktorról szóló Dr. Lala című filmek alkotója. Utóbbival a rendező elnyerte a horvátországi Opuzen Film Festival, a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál és az Országos Független Film Fesztivál dokumentumfilmes fődíját. A film társrendezője Tiszeker Dániel, operatőre Pataki Ádám, zeneszerzője Sárik Péter.

A 2012-ben Vági Bence művészeti vezető által alapított Recirquel az első magyar újcirkusz-társulat, amelynek négy egész estés előadását évek óta teltház mellett játsszák a budapesti Müpában. A Párizs Éjjel című darabjuk több mint 18 ezer néző látta tavaly Franciaországban, 2016 októberében a társulat nyithatta meg a világhírű Cirque du Soleil montreáli kőszínházának évadát is.

A társulat mára az európai és tengerentúli színházak rendszeres fellépője lett, produkcióit Franciaországtól Hollandián és Kolumbián át Chiléig már több mint 150 ezren látták világszerte.

Fotó: Blikk

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.