Pesti Srácok

Gyásztávirat - Elhunyt Georges Pretre, karmester

Elhunyt Georges Pretre francia karmester, a világ egyik legjelentősebb dirigense - jelentette be a Bécsi Zenebarátok Társasága, a Wiener Musikverein.

MTI

Az osztrák főváros zenei életéhez szorosan kötődő legendás maestro 92 évesen, franciaországi otthonában halt meg szerda délután - közölte a Musikverein. Georges Pretre 1924. augusztus 14-én született az észak-franciaországi Waziers-ban. Kezdetben dzsesszzongoristának és -trombitásnak tanult a párizsi konzervatóriumban, de időközben áttért a vezénylésre. 1946-ban, 22 évesen debütált a marseille-i operában, majd Lille-en, Casablancán és Toulouse-on át a párizsi Vígoperába (Opéra Comique) vezetett az útja. A világ legjelentősebb zenekari vezetői közé tartozott, dolgozott szinte az összes rangos komolyzenei együttessel, és vezényelt a világ valamennyi jelentős operaházában.

PestiSracok facebook image

A Bécsi Zenebarátok Társaságának tiszteletbeli tagjaként különösképpen kötődött Bécshez, egyebek közt a Bécsi Filharmonikusok első vendégkarmestere volt 1986 és 1991 között. A filharmonikusok világhírű újévi koncertjét két alkalommal dirigálta, 2008-ban és 2010-ben, mindezideig a legidősebb karmesterként. Herbert von Karajan már 1962-ben meghívta a Bécsi Állami Operához, ahol összesen 36 alkalommal állt a pulpituson. A Musikverein hangversenytermében 177 alkalommal vezényelt. Pályafutásának egyik fénypontjaként ő dirigálta a New York-i Metropolitan zenekarát az operaház 1966-os újramegnyitásakor. Szinte élete végéig vezényelt, 2014-ben, 90 évesen combnyaktörés miatt volt kénytelen lemondani fellépéseit, tavaly februárban a milánói Scalában koncerttel ünnepelte debütálása 50. évfordulóját.

Kép: Marco Anelli

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?