Pesti Srácok

Ők tízen jutottak tovább A Dal előválogatójába

Kihirdették a közmédia dalválasztó show-ja január 14-i első válogatójának tíz résztvevőjét; A Dal 2017 hat héten át tartó versenyében idén is harminc produkció küzd a végső győzelemért.

MTI

A három válogató adás - január 14., 21. és 28. - után tizennyolcan kerülnek a két elődöntőbe - február 4. és 11. -, majd nyolcan a február 18-i döntőbe. Az első elődöntőben Benji a Karcok, Calidora a Glory, Csondor Kata a Create, Henderson Dávid a White Shadows, a Leander Kills az Élet, a Rocktenors az Ősz, a Roma Soul a Nyitva a ház, Singh Viki a Rain, a Spoon21 a Deák, a The Wings pedig a Mint a hurrikán című számmal lép fel.

PestiSracok facebook image

A verseny zsűrijében a Fonogram- és eMeRTon-díjas énekesnő, Zséda; Frenreisz Károly, a Metro és az LGT egykori tagja, a Skorpió vezetője; valamint a szintén Fonogram-díjas zeneszerző, a Napra együttes frontembere, Both Miklós mellé idén új szereplőként csatlakozik Molnár Ferenc Caramel Fonogram-díjas énekes, aki 2012-ben maga is indult, és Vízió című dalával a legjobb négyig jutott A Dalban.

Mint a produkció korábban is hangsúlyozta, a dalválasztó show legfontosabb célja, hogy új, igényes és minőségi magyar dalok szülessenek, amelyek közül a szakmai zsűri és a nézők közösen választják ki az egész országot képviselő művet.

A produkció további díjakkal is szeretné ösztönözni az igényes és kreatív munkát, így A Dal 2017-ben is díjazzák a legjobb dalszöveget és kiosztják A Dal felfedezettje címet is. Az online Akusztik Dalverseny nyertese pedig a Petőfi Akusztik koncertlehetőségen túl felléphet a 2017-es VOLT Fesztivál mínusz egyedik napján a Petőfi Zenei Díjátadó színpadán.

A közönség ötödik zsűritagként 2017-ben is szavazhat kedvencére vagy pontozhatja kedvencét. A Dal 2017 alkalmazás a MédiaKlikk Plusz keretalkalmazáson keresztül érhető el.

Szombatonként 19.30-kor a Dunán Tatár Csilla és Harsányi Levente várja a nézőket. A Dal 2017 folyamatosan frissülő weboldalán rengeteg extra tartalom, videó és cikk érhető el a műsorról, A Dal után közvetlenül pedig a Dal Kulissza következik, ahol az előadók és a készítők számtalan érdekes és plusz tartalommal szolgálnak a produkciókról, valamint a közösségi felületeken feltett kérdésekre is válaszolnak.

Vezető kép: bevezetem.eu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?