Pesti Srácok

Újabb tematikus filmünnep lesz a Toldiban

Nemzetközileg is díjazott alkotásokat láthat a közönség február 8. és 12. között a Toldi moziban, ahol hatodik alkalommal rendezik meg a Finn Filmnapokat.

MTI

A finn művészek, tudósok, gazdasági és társadalmi szereplők közép-európai megjelenését támogató FinnAgora közleménye szerint a kísérőprogramokon olyan alkotók vesznek részt, mint Laura Birn színésznő, Petri Kotwica, Ville Jankeri, illetve Amir Escandari rendezők és Tuomas Klaavo hangmérnök. Kiemelt téma lesz a nők filmipari helyzete és a sound design szerepe, amelyekről kerekasztal-beszélgetéseket is rendeznek.

PestiSracok facebook image

A filmes mustra az első rendezvény 2017-ben, amelyet az idén 100 éves Finnország tiszteletére rendeznek. A filmeket finn nyelven, magyar és angol felirattal vetítik. A nyitófilm Amir Escandari Göteborgban is díjnyertes dokumentumfilmje, a Pixadores lesz, amely négy, a Sao Pauló-i favellákban élő utcaművészről szól - áll a közleményben.

Emellett vetítik a fesztiválon Antti J. Jokinen Bába című alkotását, amely 1944-ben, a háború sújtotta Finnországban játszódik. A film főhősét megformáló Krista Kosonen a Sanghaji Nemzetközi Filmfesztiválon megkapta a legjobb női alakításért járó díját. Látható lesz még egyéb alkotások mellett Ville Janker Hozományvadász és Juan Reina Merülés az ismeretlenbe című dokumentumfilmje, amely négy finn búvárról szól, akik megpróbálják felszínre hozni egy norvég barlangi merülés közben meghalt társaik holttestét - derül ki a Finn Filmnapok Facebook-oldaláról.

Fotó: kocsma.blog.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?