"Valamivel vidámabb dalokat írok"- Interjú Likó Marcellel, a Vad Fruttik frontemberével

Négy koncertet ad egymás után Budapesten, az Akváriumban a Vad Fruttik zenekar. A már teltházas bulikon high-tech és original programját is előadja a csapat. A Fruttik frontembere, Likó Marcell a múlt évben nemcsak egyedi dalszövegeivel és dalaival, hanem a róla készült Bunkerrajzoló című könyvvel és színdarabbal is a reflektorfénybe került. A felnőtt, szerek nélküli életről, a dalszerzés új dimenzióiról és a megszépülni látszó emlékekről is beszélgettünk Likó Marcival.

LEIRER TÍMEA - 061.hu

Felnőttél azzal, hogy tavaly apuka lettél? Egy gyerek arrébb teszi a súlypontot az ember életében, sok egyéb más mellett kicsit átalakult az értékrendem is. Innen nézve, már nem is nagyon tudom, hogy működtem idáig e nélkül az érzés nélkül. Így azért már van miért felkelni reggelente.

Eddig nem volt? Mindig is hajlamos voltam arra, hogy a saját létezésem értelmét kétségbe vonjam. Amióta felnőtt életet élek, azt kerestem, hogy miért jöttem a világra, miért élek. Mentálisan meglehetősen törékeny vagyok, és a folyamatos szorongásos, depressziós hullámok erősen megkérdőjelezik azt, hogy miért is kellene nekem ebben a világban léteznem. Most, ha lehet ilyet mondani, megtaláltam az egyik célomat, itt van nekem ez a kislány. Az én világom így már működik, kívánom, hogy mindenki találja meg azt, amiért neki is érdemes felkelnie. Nem hiszem, hogy az én felismerésem egyetemes, ez a fajta kiteljesedés inkább egyénre szabott.

A dalaidon, főleg a dalszövegeken mennyit változtatott a felismerés, mennyit változtatott a lányod? Valamivel vidámabb dalokat írok, vagy inkább mondjuk úgy, hogy boldogabbakat. Mostanában több olyan szövegem is valami „elragadtatott állapotban születik”, csak míg régen ez az elragadtatás a szorongásaimból, vagy drogos tripjeimből fakadt, most a közösen eltöltött idő az ami behúz, és inspirál. Eszembe jut például egy régi altatódal, amit nagyanyámtól hallottam és most én is énekelem Emmának. Furcsa és egyben bátorító érzés, hogy ha manapság feltör egy emlék a gyerekkoromból, nem feltétlenül akarom elsírni magam. Régen ilyen esetekben arra tudtam gondolni, hogy szörnyű a világ, panelházakkal, alkoholizmussal, családon belüli erőszakkal, megalkuvással és emberekkel, akik nem tesznek ellene semmit. Az a fajta érzelmi megrázkódtatás, amely a saját gyerekkorom emlékétől előtört belőlem, mára halványodott.

Akkor a „felnőtt élet” boldogabb? Azért annyira nem. Az elmúlt fél évben több haláleset is történt a családban. Rá kellett ébredjek, hogy nekem kell sok dolgot átvennem, vagy épp támogatnom azokat, akik lesújt ez az egész. Viszont azzal együtt, hogy nagyon nehéz időket éltem át, amikor faterom meghalt, mégsem zuhantam magamba úgy, mint talán régebben tettem volna. Amit korábban elképzeltem erről a szituációról, az elmúlásról, köszönő viszonyban sem volt azzal, ahogy aztán megéltem. Azt hittem, hogy képtelen leszek feldolgozni vagy egyáltalán átélni a dolgot, és klonazepámfelhőben támolygok majd vagy fél évig. De nem az az ember voltam már, aki úgy megy temetésre, hogy előbb benyugtatózza magát, aztán fogalma sincs, mi történik körülötte. Végig figyeltem, jelen voltam, elfogadtam.

Pedig még nálad kevésbé érzékeny emberek is nehezen fogadják el a halált… Ha egy gyereknek, vagy egy fiatal felnőttnek azt mondják, hogy „halál”, nem igazán érti a fogalmat, maximum a félelmei erősödnek, ha elkezd fantáziálni róla. Én amint testközelből szembesültem vele, megtanultam nem mumusként, hanem nagyon fájdalmas tényként értelmezni. Az esetek többségében a vízióink sokkal félelmetesebbek a valóságnál.

A te érzékenységeddel azért még ma is egy kicsit pesszimistábban szemlélted a világot másoknál. Lehet, de szerintem az első lépés az optimizmus felé, ha az ember felismeri, hogy pesszimista. Ma már jobban megértem és könnyebben felismerem azokat a dolgokat, amik zavarnak. És mivel felismerem, és nagyjából helyükön tudom kezelni őket, az érzelmi skálák eltolódnak a dalokban, ezáltal színesebbé is válnak.

Inkább kiegyensúlyozottabbnak mondanám. Azért még mindig nem kacagunk a Vad Fruttik szövegeken. Ez tény, de ha ma írok valamit, minden esetben van mögötte magyarázat. Ma már részletesebbek, pontosabbak a szövegeim, régebben inkább zsigerből írtam dalokat, gyakran csapongtam akár egy témán belül is. Leültem és bele se gondoltam, hogy mit és miért írok le. Talán azért is, mert idősebb lettem, teljesen más relációba kerül a dolog. Például az ember életében mindig van az a pillanat, amikor elkapja a „nekem senkim sincsen hangulat”. Ilyenkor két dolgot tehet egy dalszerző : Az egyik, hogy leül és gyorsan kiírja magából az érzést, de nem igazán tudja megmagyarázni, hogy miért tette. A másik, hogy végiggondolja a dolgokat és csak utána kezd el dalszövegeket írni. Nem tudni, hogy minőség szempontjából melyik lesz jobb, de én tettem kísérletet mindkettőre apám halála után, és úgy tűnik, hogyha felfejtem az érzések eredetét, és rájövök, hogy miből táplálkoztak, ugyan nem biztos, hogy vidámabb lesz a dalszöveg, de egészen más árnyalatokban tudok fogalmazni. Ráadásul korántsem olyan gyökértelenül.

Tehát a régi „Likó-féle szövegírás” és a mostani között annyi a különbség, hogy bár akkor is és most is magával sodort egy érzés, akkor azonnal leírtad, most pedig előbb végiggondolod és megpróbálsz a mélyére ásni. A régi dalok esetében legtöbbször nem tudtam megfogalmazni, hogy miről szólnak, hogy miért születtek. Nem tudtam, hogy konkrét élethelyzet kapcsán írtam-e, vagy csak úgy kipattantak a fejemből a szavak és leírtam őket. Sosem merült fel bennem, hogy azért írok szomorú dalt, mert szorongok vagy mert rengeteg a probléma a családban. Sok év és sok beszélgetés kellett hozzá, hogy rájöjjek, hogy tulajdonképpen előbb volt a szorongás és utána jöttek a bevett gyógyszerek, nem pedig fordítva.

Régen úgy írtad a szövegeket, hogy bevettél egy maroknyi gyógyszert aztán „megérkezett az ihlet”. Gondolom, ma már ez is másképp van. Annyit pontosítanék, hogy a marék gyógyszert nem a dalszövegírás miatt vettem be, hanem, hogy ne ugorjak ki az ablakon. De igen, másképp történik most. Megírtam a Nekem senkim sincsen című dalt, és amikor megkérdezték miről szól, vagy miért született, nem tudtam rá válaszolni. Nem tudtam, hogy szomorú voltam-e vagy keserű, csak azt, hogy leírtam. Mára átalakulnak a fejemben az impulzusok és az élethelyzetek. Például volt egy időszakom, amikor nagyon odavoltam, körülbelül napi 12 órán keresztül fojtogatott a pánik, és hogy megpróbáljam elűzni, egyfolytában azt ismételgettem, hogy „holnap jobb lesz”. Olyan sokat mondogattam, hogy elhatároztam, írok egy dalt, ahol a refrénnek ez lesz az utolsó sora. Innen visszafejtettem a rímeket, megszületett a refrén, de nem tudtam, mi legyen a verssel, miről szóljon a dal. Fogtam a dalszöveges könyvem, elkezdtem keresgélni és rábukkantam arra az oldalra, ahová néha az álmaimat írom fel. Összerendeztem azokat , amik apámról szólnak, és kész lett a dal.

Fontos számodra, hogy meg tudd fogalmazni, miért született egy-egy dal? Vannak olyan szövegek és számok, amelyek homályos érzésekről szólnak, de vannak, amelyeknél jó a magyarázat. Néha magamnak is.

Saját magadnak tett vallomás volt a Bunkerrajzoló című könyv is ahol súlyos dolgokról beszéltél Géczi Jánosnak. Kábítószer, mámor, a halál gondolata és depresszió. Nehéz volt? Vagy fel sem fogtad, hogy akkor mostantól a teljes „aktád” nyilvánossá válik? Állítólag a függőség és a lelki betegségek gyógyításának az az utolsó stádiuma, ha nyilvánosan felvállalod a problémáidat. Amikor Jánossal elkezdtünk dolgozni a könyvön, elmesélte, hogy kutató biológusként azt tanulmányozta, hogy miért deviáns a felmérések szerint az emberek 30-40 százaléka. Ő arra jutott, hogy mindez azért történik, mert a megfelelési kényszer és az elvárások miatt sose lehetsz önmagad. Én szeretem a szabadságot, nem akarok függeni senkitől és semmitől. El akarom fogadni a körülöttem zajló dolgokat, úgyhogy igen, kemény volt a gyerekkorom, ivott az apám, rettegett az anyám, aztán később drogoztam, és ma már nem tudom, hogy ez miért kéne, hogy szégyellnivaló legyen, holott egész életemben ezt éreztem.

Amikor a Bunkerrajzolóból készült színdarabot megnézted, nem fakadtál sírva? Nagy megrázkódtatás volt. Nem a próbán láttam, hanem a premieren, tehát körülöttem ott ült a közönség, akik közül páran néha rám sandítottak, hogyan reagálok, úgyhogy tartottam magam, meg nevetgéltünk Jánossal, aki szintén majd elájult. De azt hiszem, ha egyedül ültem volna a nézőtéren és úgy látom először, biztosan bőgök, és nem azért mert tragikus vagy ilyesmi, jaj, sajnálom magam, hanem mert azt sem egyszerű végignézni, hogy mi az amin már túlléptem.

A budapesti közönség pedig most annak örül, hogy ismét sokszoros dózisban láthat viszont titeket a színpadon. Gyors egymásutánban lesz két high tech és két original Vad Fruttik koncert. Miért választottátok szét az original és elektronikus programot? Előbb-utóbb minden zenekarnak lesz efféle „B” programja. Egyszer a Müpából megkérdezték tőlünk, nem lenne-e kedvünk egy különleges műsorhoz. Mondták, hogy a Müpa nagytermében tarthatnánk akusztikus koncertet. Erre én azt válaszoltam, hogy azt nem, de valami mást szívesen.

Miért nem akartál akusztikus koncertet? Volt már rengeteg unplugged ügy, és a mi zenénk szellemiségében mindig is közelebb állt az elektronikához, mint a beathez, meg engem is jobban érdekelnek az újítások. Persze, nekem is van itthon akusztikus gitárom, szeretek is rajta játszani, azon írom a dalokat, de ráérünk mi még arra, hogy lenyugodjunk. Szívesebben kísérletezek újdonságokkal, és örömmel próbálok ki a megszokottól eltérő hangzásokat. Nekem már gyerekkoromban is inkább a Kraftwerk és a Prodigy volt a kedvencem, nem Zorán vagy Cseh Tamás. Életem első kazettája Jean Michel Jarre volt, amit a lengyel piacon vettem. Amikor megint csak egy müpás felkérés kapcsán elkezdtünk gondolkodni B programon, eszembe jutott, hogy mi lenne, ha a korábban már kialakított high tech-et bővítenénk ki.

Mit várhatunk a high tech programtól? A high tech sokkal koncepciózusabb program, mint az original koncert. Itt a dalokat kettes-hármas blokkokba fűzzük össze. Lesz közöttük némi szövegelés, de még az is lehet, hogy valami géphangon szólal majd meg. Mögöttünk a led falon folyamatosan fut majd egy párhuzamos valóság, ahol a saját életünk jelenik meg, egy teljesen egyedi, különleges szemszögből.

fotó: Vad Fruttik Official