Pesti Srácok

102 éves magyar filmet hoz haza a Filmarchívum Hollandiából

Egy 1915-ben bemutatott magyar némafilm került elő az amszterdami EYE Filmmuseumban. A munkászubbony című alkotás az egyik legrégebbi fennmaradt magyar játékfilm, egyben a korszak színész sztárjának, Hegedűs Gyulának egyetlen fennmaradt filmje. Az alkotás hamarosan átkerülhet Magyar Nemzeti Filmarchívum gyűjteményébe, ahol restaurálják és digitalizálják.

MTI

A Bródy István rendezésében készült A munkászubbonyt 1915. január 12-én mutatták be. Főszerepét Hegedűs Gyula játssza, akinek játékáról semmilyen mozgókép nem maradt fenn, noha egyéb források szerint korának olyan meghatározó színészegyénisége volt, hogy egykori teátruma, a Vígszínház közelében utcát is elneveztek róla - áll a filmalap közleményében, amely emlékeztet: nemrég egy másik némafilmkincs, A toloncz felfedezésével Jászai Mari játéka elevenedett meg az érdeklődők előtt.

A holland kutatók első ránézésre azt hitték, hogy a gyűjteményükben található némafilm egy osztrák alkotás, mivel a tekercseken német feliratokat találtak, a dobozokon pedig - tévesen - Lehár operettjének, a Cigányszerelemnek a német címe volt feltüntetve. A film története azonban nem egyezett az operettével, ezért alaposabb kutatásba fogtak. Így találtak rá a Hangosfilm.hu filmtörténeti adatbázisban A munkászubbony címet viselő magyar filmdrámára, ennek alapján végül sikerült azonosítaniuk a szereplőket és a fennmaradt kritikák segítségével rekonstruálták a történetet.

PestiSracok facebook image

Az 1900 és 1930 közötti némafilmkorszakból mindössze néhány alkotás maradt fenn eredeti hosszban. A fennmaradt filmek nagyrészt hiányosak vagy töredékesek, gyakran csak fényképek, cikkek maradtak meg róluk. A munkászubbony előkerülése nagy szenzációnak számít, mert a Filmarchívumnak korábban semmilyen anyaga nem volt belőle, holott egyike az első hosszabb magyar játékfilmeknek. A kalandos módon előkerült kópia hazahozataláról már folynak a tárgyalások EYE Filmmuseum és a Filmarchívum között. Az amszterdami intézetben található Kertész Mihály idén 100 éves, még Kolozsvárott forgatott némafilmje, Az utolsó hajnal is, amelyet 2011-ben a Haghe Film hagyományos módon restaurált, a Filmarchívum pedig idén a film digitális restaurálását tervezi.

A 2017 január elsejétől a filmalaphoz tartozó, hatvanéves Filmarchívum a nemzeti filmkincs őrzését, restaurálását és közzétételét végző közgyűjtemény. Kiemelt feladatai közé tartozik, hogy felkutassa és hazahozza a külföldön lappangó magyar filmeket. A rendszerváltás után kezdődött szisztematikus kutatómunka eredményeképpen az archívum ma már mintegy 50 néma játékfilmet, valamint 38 játékfilmtöredéket őriz - olvasható a közleményben.

Kép: filmtett

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.