Pesti Srácok

A modernkori rabszolgaságot bemutató fotókiállítás nyílt Budapesten

A modernkori rabszolgaságot mutatja be Lisa Kristine humanitárius amerikai fotós kiállítása, amely Enslaved - A modern rabszolgaság címmel vasárnap este nyílt Budapesten a Kogart Házban. A két hónapig látható, 55 fotót bemutató tárlat megnyitóján részt vett Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége, a kiállítás fővédnöke.

MTI

"A kiállítással az a célunk, hogy ráirányítsuk a figyelmet mai korunk rabszolgaságára és ösztönözzünk mindenkit arra, hogy a maga módján segítsen ennek a problémakörnek a felszámolásában" - hangsúlyozta Kovács Gábor, a Kogart Ház vezetője a vasárnapi megnyitón.

PestiSracok facebook image

Ráza Dzsafar, a 2015-ben alakult Global Sustainability Network szervezet egyik alapítója elmondta: egyesületük amellett, hogy a modernkori rabszolgaság megszüntetésére jött létre, azt is vállalta, hogy rámutasson a valós problémákra.

Nagy eredménynek nevezte a tavaly december 2-án megtartott Vatikáni találkozót, amelyen Ferenc Pápa mellett a világ legfőbb vallási vezetői vettek részt. "Ez az esemény adta meg a lökést azoknak a kezdeményezéseknek, amelyek korábban már megkezdődtek" - hangsúlyozta Ráza Dzsafar.

Beszélt az ENSZ által felkarolt globális fenntarthatósági célokról is, amelyek közül az egyik a rabszolgaság felszámolására irányul. A megállapodást aláíró 195 ország kötelezettséget vállalt arra, hogy az egyezményben megfogalmazott célokat 2030-ig teljesíti - hívta fel a figyelmet.

Lisa Kristine amerikai fotográfus felhívta figyelmet arra, hogy a mai rabszolgaság egy rejtőzködő téma, és nem sokat lehet tudni róla. "A számokból viszont kiderül, hogy a földön jelenleg 46 millióan élnek rabszolgasorban" - hangsúlyozta.

A képek közül kiemelte azt, amelyen téglahordó férfiak láthatók. Ezek az emberek napi 16-17 órát dolgoznak a 40 fokos hőségben. A fejükön 18 darab 2 kilogrammos téglát cipelnek több száz méteren keresztül egy teherautó platójáig.

Egy másik fotón ghánai kisfiú látható vízcseppekkel az arcán. Lisa Kristine kifejtette, hogy ezeket a gyerekeket kicsik és finom ujjaik miatt dolgoztatják. Feladtuk, hogy egy mesterséges tóban a halászok által bedobott és összegabalyodott hálókat kibogozzák.

"A legtragikusabb az, hogy nem tanítják meg őket úszni, és azok a gyerekek, akikkel találkoztam, mindegyikük ismert minimum egy vele egykorú gyereket, aki megfulladt a munka közben" - mondta a fotós.

Fotó: Lisa Kristine

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.