Pesti Srácok

Alex Webb munkáival indul holnap a Budapest Fotó Fesztivál

Az amerikai kortárs fotográfia megkerülhetetlen alakja, Alex Webb kiállításával veszi kezdetét az első alkalommal megrendezendő Budapest Fotó Fesztivál. A fotóművész a tárlat keddi sajtóbejárásán a Műcsarnokban elmondta: a kiállítás az elmúlt 30 évben készített színes felvételeiből válogat.

MTI

A klasszikus és kortárs magyar, valamint a nemzetközi fotográfia értékeit bemutató fesztivál igazgatója, Mucsy Szilvia hangsúlyozta: "Alex Webb csodálatos és mély mondanivalóval rendelkező munkái révén igazi sztár nem csupán a szűk szakma, hanem a szélesebb közönség számára is." A Budapest Fotó Fesztivál a Főváros támogatásával három fő helyszínen zajlik április végéig, a Műcsarnok mellett a Szubjektum című kiállítást befogadó Várkert Bazárban, valamint a Budapest Projekt Galériában, ahol a 2016-os görög Photometria fotófesztivál anyagát, és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatóinak munkáit bemutató két tárlat kap helyet - fűzte hozzá Mucsy Szilvia, aki kiemelte azt is, csatlakoztak az Európa neves fotófesztiváljait tömörítő The Photo Europe Network hálózathoz is.

PestiSracok facebook image

"A Műcsarnok számára Alex Webb kiállítása egy beteljesült álom" - fogalmazott Szegő György, a Műcsarnok művészeti igazgatója, aki kitért arra is, a Budapest Fotó Fesztivál kiállításai valódi "magasiskolát" képviselnek. "Alex Webb tudatos, érzékeny művész. Megközelítése inkább szépírói, mintsem fotóriporteri. Mindez általában nem igazán jellemző a spontán életet megörökítő és feldolgozó street photography művelőire "- emelte ki Szarka Klára fotótörténész, a 63 felvételt felvonultató tárlat kurátora, majd hozzátette, "A fény szenvedése című kiállítás a fotóművész első átfogó monográfiájának anyagát öleli fel. Alex Webb fotográfiája minden szempontból izgalmas határokon mozog. Életművének egyszerre vannak szocio- és dokumentum-fotográfiai vonatkozásai, ugyanakkor munkássága valódi, autonóm művészfotográfia."- mutatott rá Szarka Klára.

Alex Webb, a Magnum képügynökség fotográfusának A fény szenvedése címû kiállítása a Budapest Fotó Fesztivál kapcsán tartott sajtóbejáráson a Mûcsarnokban
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Az eseményen Alex Webb úgy fogalmazott, ez az első alkalom, hogy a munkái elrendezésében ennyire hangsúlyos szerepet kap a felvételek készítésének földrajzi helyszíne. "Azt hiszem, ez a koncepció remekül működik" - fűzte hozzá a fotográfus. Mint felidézte, generációjának számos tagjához hasonlóan korábban fekete-fehér képekkel dolgozott, ám amikor Haitin és a mexikói-amerikai határon fotózott, úgy érezte színesre kell váltania.

A tört fényekkel és vibráló színekkel jellemezhető látásmódom a 1970-80-as években alakult ki, és alapjaiban ma is ezt a fajta munkát folytatom, Isztambulban, Latin-Amerikában és Európa különböző részein is - fűzte hozz Alex Webb, aki 1976 óta tagja a hetvenéves, legendás fotóügynökségnek, a Magnum Photosnak. Somosi Rita, a fesztivál kurátora hangsúlyozta: terveik szerint a fesztivál minden évben külön műfaji tematikával jelentkezik. Idén ez a portré, amelyhez alkotói pályázatot hirdettek meg, ennek válogatott alkotásait a Várkert Bazárban lehet megnézni a Szubjektum című, áprilisban nyíló csoportos kiállításon.

Március végétől három helyszínen - a FUGA Budapesti Építészeti Központban, a Gregersen Art Point-ban és a VOKE Vasutasok Széchenyi István Művelődési Házában - mutatkozik be tematikus kiállítások keretében Szöllősi-Nagy András és Nemes Judit száz év fotótörténetébe betekintést nyújtó gyűjteménye - emelte ki a programok közül Somosi Rita. Hozzáfűzte, a fesztivál két hónapja alatt számos múzeumban, galériában és külföldi kulturális intézetben rendeznek fotóművészeti kiállításokat - a Magyar Olimpiai és Sportmúzeumban például az első magyar sportfotós, Vermes Lajos munkásságát ismerhetik meg az érdeklődők -, emellett workshopok, szakmai programok, bemutatók és múzeumpedagógiai foglalkozások is várják a közönséget.

Vezető kép: MTI - Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.