Pesti Srácok

Az emlékezés nem marad abba- bélyeggel tiszteleg a Gulág áldozatok előtt a Posta

Alkalmi bélyeg kibocsátásával emlékezik meg a Gulág-Gupvi áldozatairól a Magyar Posta. A politikai foglyokat őrző Gulág szimbolikus név, hiszen a szovjet kényszermunkára hurcoltak különböző típusú munkatáborokba kerültek - emlékeztetett az alkalmi bélyeg hétfői ünnepélyes bemutatásán Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

MTI

Mint elmondta, az általa vezetett Gulág Emlékbizottság arra a sok százezer magyarra - köztük sok svábra és zsidóra - kíván emlékezni, akiket a különböző típusú szovjet lágerekbe hurcoltak. A magyar kormány a 2015-öt és 2016-ot a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéveivé nyilvánította, majd az emlékbizottság ezt 2017. február 25-ig, Kovács Béla kisgazda politikus elhurcolásának 70. évfordulójáig meghosszabbította.

PestiSracok facebook image

"Az emlékév véget ér, de az emlékezés nem marad abba. Ez az emlékezés megadta a figyelmet és tiszteletet azoknak a honfitársainknak, akik áldozatai lettek a kommunista elnyomó rendszernek, de azoknak is, akik helytállásukkal hőssé váltak" - emelte ki Balog Zoltán.

Az emlékezésnek több módja is van, fontos például, hogy a fogyatkozó számú tanúk emlékezzenek - jegyezte meg a miniszter. Mint hozzátette, emléket lehet állítani hatalmas emlékművekkel is, jelenleg például a ferencvárosi pályaudvarnál készül egy Malenkij robot emlékmű.

Az emlékezésben fontos szerepet tölthet be a posta, mert a bélyegkibocsátás is egyfajta emlékezés, egyfajta "emlékmű-állítás" - hangsúlyozta a miniszter. Illés Zoltán, a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója hozzátette, az ifj. Szunyoghy András tervei szerint az ANY Biztonsági Nyomdában, 200 ezer példányban készült, fogságba esett és szabaduló madarakat együtt ábrázoló bélyeg február 1-jétől kapható.

Balog Zoltán újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy az emlékbizottság a szovjet megszállás áldozatainak emlékét is ápolni kívánja. Szóba került, hogy a Szabadság téren állítsanak a tiszteletükre emlékművet, ezt a kérdést társadalmi vitára is bocsátották - idézte fel Balog Zoltán, hozzátéve: a javaslatot támogatja az emlékbizottság is.

A Tanítanék mozgalom vasárnapi budapesti tüntetésével kapcsolatos kérdésre a miniszter közölte: szimbolikus politizálás folyik az ügyben, és ennek "nagyon kevés köze van ahhoz", hogyan lehetne jobbá tenni a magyar köznevelést, amelynek jobbá tételén egyébként a kormány keményen dolgozik.

Vezető képen: Rabok a Gulagon. Forrás: bbc.co.uk

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.