Pesti Srácok

Botrány volt az Eurovíziós Dalfesztivál spanyol válogatóján

Bekiabálásokkal tiltakozott a zsűri döntése ellen és kifütyülte a tévéstúdió közönsége azt a 20 éves énekest, aki Spanyolországot képviselheti a májusi Eurovíziós Dalfesztiválon Kijevben.

MTI

A spanyol közszolgálati televízió hétvégi élő műsorában öt finalista közül választották ki a győztest, azonban az első helyen szavazategyenlőség alakult ki két énekes között.

PestiSracok facebook image

A zsűri végül Manel Navarrónak kedvezett annak ellenére, hogy a közönség kedvence a másik előadó, Mirela volt. Az idén életbe lépett új szabályok szerint döntetlen szavazat esetén a zsűri választ a két énekes közül, míg korábban ebben a helyzetben a közönség szava számított.

A nyertes kihirdetése után a második helyen végző Mirela rajongói zúgolódni kezdtek, hangosan tiltakoztak, fütyültek és bundát kiabáltak. A győztes erre bemutatott a közönségnek.

Az adás után az egyik rajongó zaklatta Xavi Martínezt, a zsűri egyik tagját, azzal vádolva, hogy személyes döntést hozott, mert barátja a nyertes énekesnek.

Az indulatok tovább forrtak a műsor után is a különböző internetes fórumokon, ahol a döntést néhányan úgy értékelték, mint a lemezipar győzelmét a közönség felett.

Fotó: malighting.com

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?