Pesti Srácok

Cirque du Soleil és a Varekai: még egy előadás Budapesten

A korábban tervezett négy előadás mellé egy ötödiket is tart a világhírű Cirque du Soleil a magyar fővárosban. A kanadai székhelyű utazó társulat Varekai című produkciója május 12-én, illetve a következő két napon, mindkétszer dupla előadáson látható a Sportarénában.

MTI

Varekai sokszínű különleges világ egy vulkán tetején, az erdő mélyén. A történetben egy fiatal, magányos férfi Varekai fantasztikus teremtményei között találja magát és abszurd élmény részesévé válik: újra felfedezheti az életet, és rácsodálkozhat a világ és az elme rejtélyeire.

PestiSracok facebook image

A Varekai szó roma nyelven azt jelenti: bárhová. A Dominic Champagne által rendezett előadás a nomád lelkek, a szellem és a hagyományos cirkuszművészet előtt adózik.

A Cirque du Soleilt egy utcai előadóművészekből álló húszfős csoport alapította 1984-ben. A québeci központú szervezetnek jelenleg négyezer alkalmazottja van, köztük 1300 művész ötven különböző országból. A Cirque du Soleil öt kontinens több mint négyszáz városában fellépett már, több mint 160 millió néző előtt.

A cirkusz 2007-ben és 2008-ban Delirium, 2010-ben Saltimbanco, 2012-ben Alegría, 2013-ban a Michael Jackson: The Immortal, 2015-ben pedig Quidam című nagyszabású akrobatikus darabjával lépett fel Magyarországon. A kortárs cirkusz jelentős képviselőjének számító társulat előadásainak jellegzetessége a karakterek és a történet erős szerepe, az élő zene, valamint a személyre szabottan, Montréalban kézzel készített jelmezek, cipők és más kellékek.

A legújabb színpadtechnikával és több mozgó vetítőfallal dolgozó, minden dalnál színpadképet váltó előadás alatt stroboszkópot is használnak, ködgép és különböző pirotechnikai elemek mellett.

A Varekai című előadás Budapesten május 12-én pénteken 20 órakor, május 13-án szombaton 16 óra 30 perckor és 20 órakor, május 14-én vasárnap pedig 13 órakor és 16 óra 30 perckor kezdődik.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.