Pesti Srácok

Diákoknak hirdetett pályázatot a Nemzeti Színház

Idén is meghirdette internetes vetélkedőjét középiskolásoknak a Nemzeti Színház: a megmérettetés témája ezúttal a Bánk bán színházi története. Az internetes fordulókon a csapatoknak kreatív feladatokat kell majd megoldaniuk (többek között filmet forgatni, plakátot tervezni, prezentációt készíteni), a Nemzeti Színház és a Bánk bán történetével kapcsolatban. A megoldott feladatokat a vetélkedő honlapjára kell feltölteni.

MTI

A vetélkedőre négyfős, 10. és 11. osztályos csapatokat (13 évfolyamos iskolák esetében 12-edikes diákokat is) vár a teátrum, akik felkészítő tanáraikkal együtt február 26-ig jelentkezhetnek a színház honlapján - áll a teátrum közleményében. Felidézik, hogy tavaly több mint 100 csapat jelentkezett a versenyre, amelyek közül a három internetes forduló után a legjobb hat került a Nemzeti Színházban tartott döntőbe. A tavalyi győztes a fővárosi Fazekas Gimnázium Nightingale nevű csapata volt, amelynek egyik tagja, Al-Farman Petra az idei verseny zsűrijébe is bekerült.

PestiSracok facebook image

A zsűri tagja még Söptei Andrea és Rácz József színművész, A. Szabó Magda, a Nemzeti Színház stratégiai igazgatója és Mészáros Martin, a Kaposvári Egyetem színészhallgatója. A színész zsűritagok maguk is játszanak majd a Nemzeti Színházban idén nyár elején bemutatandó Bánk bánban. A három forduló során legjobb teljesítményt nyújtó csapatok közül ezúttal is hat kerül be a Nemzeti Színházban megrendezendő június 2-ai döntőbe.

A döntős csapatok tableteket, könyvutalványokat, színházbérleteket nyerhetnek, a győztes csapat iskolájába pedig egy napra kitelepül a Nemzeti Színház: előadásokat, rendhagyó iskolai órákat, jelmezbemutatót, beszédórát, olvasópróbát tartanak és a diákokkal focimeccset is vívnak. A harmadik alkalommal meghirdetett vetélkedőre február 26-ig a nemzetiszinhaz.hu/vetelkedo oldalon található űrlap kitöltésével jelentkezhetnek a csapatok, az első internetes forduló másnap, február 27-én kezdődik.

A közleményben kiemelik, hogy a Nemzeti Színház nagy hangsúlyt helyez a diákoknak szervezett programokra, az Ádámok és Évák című rendezvényükön például több mint 200 diák vett részt.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.