Pesti Srácok

Enyedi Ildikó filmje nyitja a Magyar Filmhetet

Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotásának díszbemutatójával veszi kezdetét február 26-án a 2017-es Magyar Filmhét - mondta el Novák Emil, a Magyar Filmakadémia elnöke az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

MTI

Hozzáfűzte: a mustra hete alatt a Magyar Filmdíjakra 23 kategóriában jelölt alkotásokat lehet megnézni, valamint a programba került több dokumentumfilm bemutatója is. A Magyar Filmdíjakra 2016. január 1. és 2016. december 31. között moziban és televízióban bemutatott filmekkel lehetett nevezni. "Izgalmas, sokszínű a mezőny" - fogalmazott Novák Emil. Hangsúlyozta: a nagyjátékfilmek között a már jól ismert filmesek mellett két elsőfilmes rendező is helyet kapott az alkotásával.

A Filmhéten megemlékeznek a 100 éve született Fábri Zoltánról is, a háromszoros Kossuth-díjas rendezőtől A Pál utcai fiúk című örök klasszikust fogják vetíteni a mustrán - emelte ki a Filmakadémia elnöke, aki elmondta: idén először tíz vidéki városban is rendeznek vetítéseket a Filmhét alatt, sőt egy országos közönségdíjat is kiosztanak internetes szavazás alapján. Az idén új helyszínen, a Cinema City Aréna moziban zajló mustra díjátadója március 5-én este lesz a Vígszínházban - hangsúlyozta.

PestiSracok facebook image

A műsorban Novák Emil kitért arra is: a Filmakadémia reméli, hogy Deák Kristóf a kisfilmek között Oscar-díjra jelölt Mindenki című alkotása, valamint Enyedi Ildikó a Berlinale versenyprogramjában szereplő filmje is díjat fog nyerni. Mint fogalmazott, a Mindenki egy gyönyörű emberi történet, az ilyen típusú filmek a világon mindenhol megtalálják a közönségüket.

Kép: mno

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?