Pesti Srácok

Jól fogadta a berlini közönség és a kritika a magyar versenyfilmet

Jól fogadta a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) közönsége és a kritika is a legjobb filmnek járó Arany Medvéért versenyző magyar filmet, Enyedi Ildikó Testről és Lélekről című alkotását.

MTI

A 18 év után új nagyjátékfilmmel visszatérő rendező alkotását a péntek kora esti világpremieren teltház ünnepelte a Berlinale Palotában, és az összes többi előadásra is minden jegy már elővételben elkelt, pedig a filmet hatszor vetítik a február 19-ig tartó fesztiválon. A kritikák többsége is lelkes, nem egy filmes szakújságíró az Arany Medve és a különböző alkotói kategóriákban odaítélt Ezüst Medvék várományosai között tartja számon Enyedi Ildikó rendezését, kiemelve a női főhőst, Máriát megformáló Borbély Alexandra alakítását.

PestiSracok facebook image

A Die Welt című német lap például a Kérem ne mosolyogjon című kritikájában kiemelte, hogy ugyan nem feltétlenül jelent bármit is, de érdemes megjegyezni, hogy az utóbbi húsz Berlinale díjazottjainak több mint háromnegyedét egy reggel 9 órakor kezdődő vetítésen mutatták be az újságíróknak. Ezt a jelenséget a "reggel kilenc ómen" néven emlegetik, és a csütörtök este megnyitott fesztivál első teljes napjának reggelén - 9 órakor - tartott sajtóvetítésen bemutatott magyar film alapján megállapítható, hogy az idei Berlinale rögtön egy "Medve-jelölt" alkotással indult.

Enyedi Ildikó "egyedülálló koncepciót" valósított meg vágóhídon játszódó filmjében: "minden idők egyik leggyengédebb történetét beszéli el egy olyan környezetben, amelynél erőszakosabbat alig lehet elképzelni", és "végtelenül visszafogott csomagolásban" mesél el egy "lenyűgözően szenvedélyes szerelmi történetet" - fejtette ki Hanns-Georg Rodek. A Die Welt kritikusa a többi között hozzátette: meglepő, hogy még soha nem vitték filmre a Testről és Lélekről alapgondolatát: lehetséges-e vajon, hogy két ember, akiknek semmi közük egymáshoz, ugyanazon az éjjelen ugyanazt az álmot álmodják.

Ebből a kérdésből bontakozik ki a "kettősségek komédiája", amely bármelyik pillanatban tragédiába fordulhat, a néző pedig "a lélegzetét visszafojtva" figyel és szurkol az álom megvalósulásáért, azért, hogy "a gondolat anyaggá váljék". Morcsányi Géza élete első színészi alakításában "csodálatosan sérülékeny erővel" formálja meg a férfi főhőst, Endrét, de a Testről és Lélekről egyre inkább Mária filmjévé válik, akinek szerepében Borbély Alexandra feladta a leckét a színészi alakításokért járó Medvékre pályázó versenytársaknak. A budapesti Katona József Színház "humort és érzékenységet, feszültséget és erotikát látványosan egyszerűen sugárzó" művésze egyszer sem mosolyoghat, de "ez az arc mégis a megható érzékenység derűs fényével ragyogja be a filmet és az egész fesztivált" - áll a Die Welt írásában.

Több más kritikában is kiemelték Borbély Alexandra munkáját, a Der Tagesspiegel című berlini lap például csodálatosnak nevezte az alakítást, a Variety című nemzetközi filmes szaklap írása szerint pedig a művész "okos, melankolikusan visszafogott" játékának köszönhető, hogy az izgulós, befelé forduló alakból depressziós, "őrült tündér álomlánnyá" változó Mária végig rokonszenves marad. A Screen International című brit filmes szaklap által felkért - brit, francia, német és orosz - szakírók összességében a lehetséges 4-ből 2,7 pontra értékelte a munkát, ami nemcsak messze a legjobb az idei Berlinalén eddig bemutatott versenyfilmek közül, hanem az utóbbi évek felhozatalát tekintve is jó eredmény.

A Berlinalén a különböző szekciókat együttvéve 399 filmet mutatnak be, a versenyfilmek közé pedig 18 alkotást válogattak be. A nemzetközi zsűrit Paul Verhoeven holland rendező-forgatókönyvíró vezeti, tagjai között van Vang Csüan-an, a 2007-es Berlinale fődíjasa, Diego Luna mexikói színész és rendező és Maggie Gyllenhaal amerikai színésznő. A díjkiosztó gálát február 18-án rendezik.

Kép: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?