Pesti Srácok

Kocsis Zoltánról írt könyvet Juhász Előd

Utolsó beszélgetés címmel jelent meg Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karmesterről, zongoraművészről, zeneszerzőről a Nap Kiadó gondozásában Juhász Előd kötete, amelyet tegnap mutattak be Budapesten. A kötetben mások mellett Berkes Kálmán klarinétművész, Hauser Adrienne zongoraművész és a júliusban elhunyt Esterházy Péter író méltatja Kocsis Zoltán művészetét, személyiségét.

MTI

Juhász Előd elmondta, hogy három nagy egységre tagolható a kötet: a Róla című első részben a kollégák, munkatársak vallanak arról, hogyan látták Kocsis Zoltánt személyes közegben, amikor elengedte magát. A második, Mozaikok című részben a szerző azokat a beszélgetéseket elevenítette fel, amelyeket messzi városokból hazaautózva folytattak egymással. Ezeket a szövegeket Kocsis Zoltán még mind látta, így hitelesek - hangsúlyozta. A Vele című harmadik részben olvasható többek között a két utolsó nagy beszélgetés, amely 2016 januárban és szeptemberben zajlott a szerző és a művész között. Az Utolsó beszélgetés című kötet az elmúlt öt év történéseinek állít emléket - fűzte hozzá Juhász Előd. A kiadványban látható fotókat Vahl Ottó és Kocsány Kornél készítette.

PestiSracok facebook image

Tarlós István, Budapest főpolgármestere az eseményen kiemelte, hogy Kocsis Zoltán személyiségéből erő és szenvedély áradt, amit megőrzött egész pályafutása alatt. Bartók Béla életművének világviszonylatban is egyik legkiemelkedőbb ismerője és tolmácsolója volt, de karmesterként, zeneszerzőként, zenetörténészként, kritikusként és pedagógusként is jelentős életművet hagyott maga után. Kocsis Zoltán elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar klasszikus és kortárs zene hazai és külföldi népszerűsítésében, sok jótékonysági koncertet adott, mindig és mindenhol a hazai zenei élet javát szolgálta.

fotó:MusiciansWho

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.