Pesti Srácok

L. Simon szerint az Alexandra-hálózat válsága súlyos kultúrpolitikai ügy

Az Alexandra könyvesbolthálózat válsága nem csupán magánügy, hanem súlyos kultúrpolitikai kérdés, súlyos nemzeti ügy - fogalmazott L. Simon László szombaton a Lakitelek Népfőiskolán, a Negyed évszázad a könyvkiadásban című konferencia megnyitóján.

MTI

L. Simon azt kérte a könyvszakma résztvevőitől, fogjanak össze, és a konferencia zárónyilatkozatának aláírásával fejezzék ki, hogy aggódnak a magyar könyvkiadás sokszínűségéért, a magyar könyves kultúra és irodalom jövőjéért. A kiadók megmentése ugyanis nem gazdasági, hanem kultúrpolitikai kérdés, ami az államnak jóval kisebb terhet jelentene, mint amekkora kár keletkezhet az Alexandra összeomlásával - vélekedett. Álláspontja szerint jogszabály útján maximalizálni kellene a könyvkereskedelemben megszabható árrést. Számos termék kötött áras vagy jövedéki adóval terhelt, tehát ez nem példa nélküli a magyar és az európai gazdaságban, ahogy egy pénzügyi alap megteremtése sem, amely ilyen esetben a kiadókat kártalaníthatná - fűzte hozzá.

Hangsúlyozta: az Alexandra-csoport megszűnése magával ránthat számos könyvkiadót, éppen olyanokat, amelyek a minőségi könyvkiadás gerincét adják, de nem tudnak akkora árbevételt termelni, hogy egy ilyen válságot túlélhessenek. A magyar könyvszakma többsége tehát nehéz helyzetbe kerülhet, ami a könyvkínálat szűkülését is eredményezheti - mondta. Jelezte: az Alexandra-hálózat megszűnésével könyvesboltjai a másik két nagy könyvcsoport kezébe kerülnek. A magyar könyvkiadásnak és a magyar irodalmi életnek azonban az az érdeke, hogy ne két-, hanem legalább hárompólusú legyen a magyar könyvkereskedelem a jövőben is.

A politikának és a kormánynak most a könyvkiadók mellé, nem a bedőlő könyvkereskedők mellé kell állnia - jelentette ki, hozzátéve: a magyar szellemi élet pluralizmusa is ezt kívánja meg. Kifejtette: erre az egyik lehetőség, hogy az állam követelésvásárlóként megjelenik ezen a piacon, és így a felszámolásnál szerepet tud vállalni. Ehhez stratégiailag kiemelt vállalatnak kellene nyilvánítani azokat a cégeket, amelyeket a bedőlés fenyeget, mert ez az egyetlen lehetőség arra, hogy az állam irányítsa a felszámolás folyamatát. Lezsák Sándor, a Lakitelek Népfőiskola vezetője a megnyitón a népfőiskola sokrétű és összetett feladatáról szólt. Az elmúlt huszonöt évben követett alapelveik - amelyek szerint ha valamit elrontanak, azt ki kell javítani, valamint hogy mindent lehet jobban csinálni - egyben nemzetpolitikai alapelvek is, hiszen csak cselekvő és gondolkodó ember képes alakítani, formálni környezetét - mondta az Országgyűlés alelnöke.

PestiSracok facebook image

Kép: Alexandra

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?