Pesti Srácok

Maratoni versolvasás és poéták futása a költészet napján

Hetedszer rendezik meg a Versmaratont a költészet napja alkalmából a Magyar Rádió Márványtermében. Az április 11-i eseményt a HangHordozók című versmegzenésítő verseny, valamint a Költők futása és a Hajó a vers című program kíséri.

MTI

"Felbecsülhetetlen értékű az a hanganyag, ami Versmaraton történéseit rögzíti, hiszen a rendezvényen évről évre csaknem száz mai magyar költő olvassa fel verseit. Hiszek abban is, hogy a 21. században a zene az egyik bárkája lesz a költészet megmentésének, és átvisz minket egy olyan korba, ahol az emberek nagyobb létszámban fognak kiéhezni a vers üzenetére" - mondta Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke a hétfői sajtótájékoztatón.

PestiSracok facebook image

A Versmaraton április 11-én lesz, a HangHordozók döntője április 7-én, a Költők futása április 8-án, a Hajó a vers június 10-én. Az események a Magyar Napló Kiadó, a Magyar Írószövetség, a Magyar Rádió és az MTVA közös szervezésében valósulnak meg. Szentmártoni János elmondta, azért fontos ez a rendezvény, mert a megváltozott világban, az új kommunikációs csatornák között a kortárs irodalomnak nagyon nehéz elérnie potenciális közönségét. "Az ilyen akciókkal, amelyek a média figyelme előtt zajlanak, lehetőség nyílik az olvasók megszólítására, a költők kilépnek az elefántcsonttoronyból". Kitért arra, hogy idén immár tizenhatodik alkalommal jelenik meg Az év versei című antológia, amely az indulás óta nagy népszerűségnek örvend, és a kötethez kapcsolódó rendezvényeket is egyre többen látogatják. Mint Jánosi Zoltán, a Magyar Napló főszerkesztője fogalmazott, a nagyszerű költő, a tavaly elhunyt Oláh János által kitalált Versmaraton célja visszaadni a jelenkori magyar költészet méltóságát.

"A négy rendezvény arról szól, hogy a költők találkoznak egymással, zenészekkel, irodalomtörténészekkel, a média munkatársaival. A nyolcvanas években elterjedt az a nézet, amely szerint a vers már nem kell, korszerűtlenné vált az informatika, a gazdasági ismeretek elterjedésével. De ez nincs így: az egész életünk mélyén metaforák állnak, és a mai magyar költészet a körülöttünk lévő világ elemzésével képes a tudatos jövőbe látni" - fűzte hozzá Jánosi Zoltán.

A Versmaratont felvezető HangHordozók az énekmondók versenye, amelyre megzenésített verseket előadók küldhetik be hanganyagaikat március 15-ig. A jelentkezők Az év versei 2016 kötetből válogathatnak legfeljebb három költeményt. Az elődöntő március 31-én lesz, a legjobb pályázókat a zsűri élőben is meghallgatja az április 7-i döntőben, közönség előtt. A zsűri tagja Harcsa Veronika énekes, Csík János, Dinnyés József és Farkas Tibor zenész, illetve Stifner Gábor, a Kossuth Rádió szerkesztője. A győztes 300 ezer, a második 150 ezer, a harmadik helyezett 100 ezer forint pénznyereményben részesül.

Április 11-én a Versmaraton során a Magyar Rádió Márványtermében csaknem száz mai magyar költő 12 órán olvassa fel műveit Az év versei 2017 antológiából. A kötet szerkesztője Zsille Gábor József Attila-díjas költő, aki a sajtótájékoztatón az idei rendezvényt versben népszerűsítette. Az idei Versmaratont az interneten online közvetítik. Az elmúlt években a Versmaratonon közreműködő költők között volt mások mellett Ágh István, Térey János, Lackfi János, Kukorelly Endre, Serfőző Simon vagy Mezey Katalin.

Az idei Versmaraton kísérőrendezvénye a Költők futása, amelynek keretében mai magyar költők összesen 42 kilométert futnak az érdeklődőkkel együtt; a programot beszélgetések, dedikálások egészítik ki április 8-án. A záróesemény a Hajó a vers lesz június 10-én, már a Könyvhét programjaihoz is illeszkedve. Ezen a napon este egy dunai hajókázás keretében mutatják be a Versmaraton anyagából készült CD-t és DVD-t. A műsorban fellépnek a HangHordozók verseny helyezettjei és a programban részt vevő költők.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.