Pesti Srácok

Nyakig merülhetünk a francia nyelvű kultúrában márciusban

Mintegy ötven, a francia nyelvhez kapcsolódó programot: többek között filmeket, klasszikus, jazz- és popzenei koncerteket, színházi előadásokat kínál a Frankofón Filmnapok és Fesztivál március 1. és április 1. között tizenkét magyar város több mint húsz helyszínén.

MTI

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium frankofón ügyekért felelős miniszteri biztosa felidézte, hogy Magyarországon a 2000-es évek eleje óta minden esztendőben megrendezik ezt a nagyszabású francia és frankofón ünnepet. Idén a zene a szokottnál is nagyobb hangsúlyt kap, de nem hiányoznak a színházi előadások, felolvasóestek, beszélgetések, oktatási programok sem - emelte ki.

PestiSracok facebook image

Magyarországon a francia a harmadik a tanult nyelvek között, és az érdeklődés egyre növekszik iránta; ebben szerepe van a fesztiválnak is, amelyre az elmúlt években százezres nagyságrendben látogattak el a magyarok - hangsúlyozta Magyar Levente, hozzátéve: a külügyminisztérium idén hatmillió forinttal támogatja a nagy hagyományokra visszatekintő eseménysorozatot.

Eric Fournier, Franciaország magyarországi nagykövete elmondta: a fesztivált megnyitó 7. Frankofón Filmnapok során március 1. és 10. között 29 nagyjátékfilm és két rövidfilm-válogatás tekinthető meg az Uránia Nemzeti Filmszínházban, az Art+ Cinemában és a Budapesti Francia Intézetben; a programban premier előtti vetítések és kizárólag a mustrán látható alkotások is szerepelnek.

A diplomata kiemelte a legendás francia színésznőnek, Nathalie Baye-nak szentelt retrospektív vetítéssorozatot, valamint azt, hogy a Háziúr kiadó című filmet Francois Desagnat rendező és az egyik szereplő, Julia Piaton is elkíséri Budapestre. A filmnapok utolsó estéjén az Art+ Cinemában hajnali 4-ig játékfilmek, animációs filmek és rövidfilmek várják a közönséget a Francia Intézet és a Daazo tematikus válogatásában.

Nem csak budapesti helyszínek látják vendégül a fesztivál rendezvényeit, az európai identitásról rendezett konferenciát például a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély fogadja be, Pásztón slammerversenyt, Pécsen pedig frankofón diákszínjátszó fesztivált rendeznek - közölte Eric Fournier.

A nagykövet gratulált Magyarországnak, amiért Széll Tamás nemrég a Bocuse d'Or szakácsverseny negyedik helyén végzett, Enyedi Ildikó pedig a Berlinale fődíját nyerte el Testről és lélekről című filmjével.

Hervé Ferrage, a Francia Intézet igazgatója elmondta, hogy Kanada alapításának 150. évfordulója alkalmából a fesztivál is kiemelt figyelmet fordít a kanadai kultúrára, a zárónapon levetítik például Xavier Dolan Ez csak a világ vége című legújabb filmjét.

A filmnapokat a Tahar Rahim és Emmanuelle Seigner főszereplésével készült Szívvel-lélekkel nyitja meg. A szervezők tájékoztatása szerint a mustra programja három fő témakör köré szerveződik. A Patthelyzet blokk alkotásai a társadalmi-gazdasági kényszerre kérdeznek rá. A boldogulás útjait egy groteszk komédiában (Másodállás), egy szürrealizmussal és abszurditással játszó felnövéstörténetben (Baden Baden) és egy mélylélektani thrillerben (Feddhetetlen) tálalják a közönség elé. Joachim Lafosse Rég nem szerelem című filmje realista módon tárja fel a megromlott házasságban élő szereplők próbálkozásait az idegőrlő helyzetből való szabadulásra.

Az Igazságkeresés szekcióban társadalmi igazságtalanságok, korrupció és családi titkok kerülnek a felszínre. A Rabságban című börtöndrámában Sophie Marceau mutatkozik be új oldaláról, a Go Home-ban pedig a feltörekvő francia-iráni színésznő, Golshifteh Farahani alakítja a családi tragédiákkal megküzdő fiatal lányt.

A harmadik témakör a Válságkezelés, amelyben további kényes kérdések vetődnek föl: összecsiszolódnak-e a nemzedékek, megtörhető-e a szokásrend. A többszörös César-jelölt Ártatlanok, a tinédzserkori identitáskeresést realista módon ábrázoló, 17 évesen című André Téchiné-film és az André Dussolier karakterére építő szituációs vígjáték, a Háziúr kiadó is erre próbál választ adni.

A másik kiemelt terület a zene: a fesztivál keretében több mint húsz koncert várja a közönséget tizenkét helyszínen. A Francia Intézetben fellép Mózes Tamara, a francia OZMA jazzformáció, a 2HOMS együttes, Csaba Péter és a MÁV Szimfonikusok művészei, a francia reneszánsz zenét játszó Musica Historica, a francia repertoárral visszatérő Boggie, valamint a tajvani-francia Alois Yang médiaművész, kísérletizene-szerző.

A Versailles-i Barokk Zenei Központ és a Müpa/Budapesti Régizenei Fesztivál koprodukciójában Rameau Nais című operája hangzik el világhírű énekesek, valamint a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar előadásában. A GetCloser jazzkoncertek keretében két világhírű frankofón zenész: Richard Galliano harmonika- és Erik Truffaz trombitaművész lép színpadra.

A párizsi underground elektronikus zenei szcéna ismert alakja, Dyed Soundorom a Corvin Clubban, a francia popot balkáni hatásokkal és funkkal ötvöző Cleo T. pedig az A38 Hajón lép fel. Három eltérő műfajú színházi program is a francia nyelvű kultúrát helyezi előtérbe. A Sur le bout de la langue Társulat vetítéssel, árnyjátékkal, tárgymanipulációval és sok fantáziával mutatja meg országos turnéján, hogy a nyelvtanulás nem is unalmas dolog. A Szkéné Színház kortárs szerzők francia nyelven írott drámáit tűzi műsorára, a francia konceptualista koreográfus, Jérome Bel pedig a Trafóban mutatja be legújabb darabját.

A Deák 17 Galéria a Budapest Fotófesztivál keretében Maia Flore Imagine France című fotósorozatát mutatja be. A Francia Intézet március 25-i nyílt napja a divat jegyében zajlik, de a szervezők a divatbemutatók mellett nyelvórákkal, kreatív foglalkozásokkal és a franciaországi továbbtanulási lehetőségekről szóló tájékoztatókkal is készülnek.

A fesztivál részletes programja a franciaintezet.hu honlapon olvasható.

Vezető kép: Frankofon FB

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.