Pesti Srácok

Reformáció 500 - Filmnapokat tartanak az Urániában

Reformáció 500 címmel tartanak filmnapokat csütörtöktől vasárnapig Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Reformáció Emlékbizottság és az Uránia közös programján Magyarországon korábban nem vetített filmtörténeti ritkaságokat, népszerű sztárokat felvonultató produkciókat és dokumentumfilmeket is láthatnak az érdeklődők.

MTI

A négynapos programot beharangozó sajtótájékoztatón Elekes Botond, a filmszínház igazgatója elmondta: a filmek kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy ne a reformáció megosztó vonatkozásait mutassák be, hanem azokat az értékeket, amelyek a protestánsok és a katolikusok számára is elfogadhatók és hitéletbeli megújulásukat szolgálják.

PestiSracok facebook image

A legtöbb filmvetítés előtt szakemberek, teológusok tartanak bevezetőt. A program szervezői a gyerekekre is gondoltak, ezért szombat délelőtt Levente Péter lép fel Varázsóra című zenés műsorával, vasárnap délután pedig az Uránia kávézójában a tizenévesek próbálhatják ki Bence Domonkos új Luther-kártyajátékát.

Elekes Botond kitért a program nyitódarabja, az 1920-as éveken készült Luther-film viszontagságos sorsára is. Mint mondta, a korabeli felekezeti viták miatt az eredeti filmet erősen cenzúrázták, több mint 20 helyen kivágtak belőle részeket. A filmnapokon látható, eredeti változatot a reformáció 500. évfordulójára rekonstruálták Németországban.

Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság miniszteri biztosa arról beszélt, a kormány és az emlékbizottság célja, hogy a lehető legváltozatosabb eszközökkel mutassa be a reformációt mint meghatározó eseményt és mint máig ható folyamatot. Ezért döntöttek a jubileumi év programjaként a filmnapok megszervezése mellett.

Nagypál Szabolcs katolikus teológus kiemelte: a program fontos feladata, hogy a reformációnak ne csak a magyar, hanem a nemzetközi vonatkozásait is bemutassa, és megismertesse a nézőket a protestantizmus olyan kiemelkedő alakjaival, mint például a skót származású John Knox vagy az elzászi német teológus, Albert Schweitzer.

A filmnapok programja az Uránia Nemzeti Filmszínház honlapján megtalálható. A vetítéseken és a gyermekelőadáson ötszáz forintos regisztrációs díj ellenében lehet részt venni.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.