Pesti Srácok

Rekordszámú busó lesz idén Mohácson

Minden eddiginél több, mintegy 1300 maskarás űzi el a telet az idei busójáráson, amely február 23-án veszi kezdetét Mohácson.

MTI

Az résztvevők szórakoztatásáról 45 busócsoport 1150 busója és 150 egyéb maskarása gondoskodik, de emellett a fesztivál idejére 350 népművész, iparművész, kézműves, vendéglős kapott engedélyt a Duna-parti városban árusításra - mondta Hegedűs Emese, az esemény egyik főszervezője. Mint kifejtette, a busójárás hat napja alatt mintegy 33 helyszínen reggeltől estig csaknem nyolcvan programra várják az érdeklődőket. A húshagyó keddi főtéri koporsóégetéssel záruló népszokás rendezvényei között lesz farsangi felvonulás, népdaléneklési verseny, többféle táncház és számos néptáncelőadás, sokacbál, busó lakodalmas, valamint maszkfaragó foglalkozások és kiállítások is neves művészek által készített busóálarcokból.

PestiSracok facebook image

Idén tizedik alkalommal rendezik meg az eseménysorozat keretében a nemzetközi dudástalálkozót a Kanizsai Dorottya Múzeumban - hangsúlyozta. Hegedűs Emese kiemelte, hogy Mohácson ad közös koncertet Szörényi Levente és a Vujicsics együttes, színpadra lép még Herczku Ágnes, a Söndörgő együttes, a Vizin és a Poklade zenekarok, valamint az Alma együttes. Felhívta a figyelmet, hogy a fő programokat február 26-án, farsangvasárnap rendezik: a busók ekkor kelnek át csónakkal a Dunán, vonulnak fel a belvárosban, teszik vízre a farsangi koporsót, avatnak új busókat és gyújtanak hatalmas máglyát Mohács főterén.

A szervezők arra számítanak, hogy az UNESCO által Magyarországról elsőként az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára 2009-ben felvett busójárás kiemelt rendezvényeire a helyszínen a tavalyihoz hasonlóan legalább 80-100 ezer ember lesz kíváncsi. Hegedűs Emese jelezte azt is, hogy az idei programokat öt-ötmillió forinttal támogatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap. A sokácok messze földön híres farsangi fesztiválját egy 1783-as feljegyzés említi először.

A mohácsi sokácok körében élő legenda szerint furfangos őseik a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. Álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból. A busójárás tradicionális elemei változatlanok: borzas busóbundákat öltő felnőttek faragott álarcokban, jellegzetes kellékekkel, öles kereplőkkel, kolompokkal felszerelkezve búcsúztatják a zord évszakot és várják a tavaszt.

Kép: alfatours

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.