Pesti Srácok

Rómában mutatkozott be Bozsó János érzelmes festészete

Bozsó János Munkácsy-díjas festőművész ötven kis- és közepes méretű olajfestményét mutatja be az a kiállítás, amely Tájak-érzelmek címmel pénteken nyílik a Római Magyar Akadémia Galériájában az olasz fővárosban – közölte a Balassi Intézet.

MTI

Az április 19-ig látható tárlaton a magyar tájak és a kecskeméti városháza mellett velencei városképek és az olasz Alpok hegyei is megjelennek.

PestiSracok facebook image

Bozsó János magyar festőművész, műgyűjtő és múzeumalapító 1922-ben született Kecskeméten, itt élt és alkotott 1998-ban bekövetkezett haláláig. Festészete ezer szállal kötődik a magyar tájhoz, az otthonát jelentő alföldi vidékhez.

Bozsó János erőteljes, széles vonásokkal, telt színekből építkező expresszív erejű képei elsősorban érzelmi indíttatásból születtek és érzelmeket tolmácsolnak. Életét és életművét a fény és árnyék ellentétének állandó kontrasztos jelenléte határozta meg. Alkotásai a magyarországi múzeumok és magángyűjtemények mellett jelentős európai kollekciókban is szerepelnek. Kiállításai az Egyesült Államoktól Japánig számtalan országban voltak láthatóak.

Festői indulásával párhuzamosan Bozsó János gyűjtésbe is kezdett. Az idő során múzeummá érett kollekcióját 1976-ban szülővárosának, Kecskemétnek ajándékozta. 1979-ben a nagyközönség számára is megnyílt a Klapka-házban berendezett Bozsó Gyűjtemény, Magyarország legjelentősebb néprajzi és iparművészeti magánkollekciója.

Vezető képen Bozsó János festménye!

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.