Pesti Srácok

Visszapillantó tükör - John Williams filmzeneszerző 85 éves

Február 8-án lesz nyolcvanöt éves John Williams, minden idők egyik legsikeresebb filmzeneszerzője, aki száznál több film kísérőzenéjét komponálta. Az Oscar-díjat ötször kapta meg, és ötven alkalommal jelölték, e téren a még élő alkotók közül ő a csúcstartó, és összességében is csak Walt Disney előzi meg.

MTI

John Towner Williams New Yorkban született, dobos apja a CBS rádió műsoraiban és egy dzsesszegyüttesben is játszott. Kiskorától vett zongoraórákat, s arról álmodozott, hogy koncertzongorista lesz. A család 1948-ban költözött Los Angelesbe, ahol a komponálással is megpróbálkozott, első szerzeménye tizenkilenc évesen egy szonáta volt. Érettségi után rövid ideig az UCLA hallgatója volt, közben hangszerelést és zeneszerzést is tanult. A koreai háború idején, 1951-ben behívták a légierőhöz, ahol három évig teljesített szolgálatot. Leszerelése után visszatért New Yorkba, beiratkozott a híres Juilliard School zongora tanszakára, de évfolyamtársait hallgatva belátta, hogy az előadóművészi pályafutásról szőtt álmai sohasem fognak megvalósulni. A zeneszerzésre összpontosított inkább, miközben éjszakánként dzsesszzongoristaként, nappal stúdiókban lemezfelvételeken dolgozott.

PestiSracok facebook image

Hollywoodba utazott, a filmstúdiókban zongoristaként, majd hangszerelőként foglalkoztatták. Először a Peter Gunn televíziós sorozat zenéjében működött közre, majd a Van, aki forrón szereti, A legénylakás, a Ne bántsátok a feketerigót! című klasszikusok következtek, zongoristaként kísérte többek között Doris Dayt és Mahalia Jacksont. Első filmzenéjét 1959-ben a Daddy-O című filmhez komponálta, Oscar-díjra először 1967-ben jelölték a Valley of the Dolls című dráma zenéjéért. Két évvel később Emmy-díjat kapott a Heidi című filmért, majd 1971-ben első aranyszobrát is átvehette a Hegedűs a háztetőn zenéjének adaptációjáért.



A közönség elsősorban Steven Spielberg és George Lucas filmjeiből ismeri a nevét. Barátsága Spielberggel a Sugarlandi hajtóvadászat forgatásán kezdődött, a rendező azóta is rendre őt kéri fel, hogy komponáljon zenét filmjeihez. Williams öt Oscar-díjából hármat (A Cápa, 1975; E.T. - A földönkívüli, 1982; Schindler listája, 1993) Spielberg-filmekért kapott, és ötven Oscar jelöléséből tizenötször Spielberg-moziért hirdették ki a nevét. A rendező olyan alkotásaihoz írt kísérőzenét, mint a Harmadik típusú találkozások, az Indiana Jones- és a Jurassic Park-trilógia, az Amistad, a Ryan közlegény megmentése, a Kapj el, ha tudsz, a Hadak útján vagy a Lincoln.

Ő komponálta a filmzenét George Lucas mind a hat Csillagok háborúja filmjéhez és a nemrégiben bemutatott hetedik részhez is, ötödik Oscar-díját az első rész zenéjéért kapta 1977-ben. Mindezek után nehezen hihető, de elmondása szerint a Star Wars-filmek egyetlen epizódját sem látta teljes egészében. Emellett még számtalan kasszasiker muzsikáját jegyzi, ilyen az első három Harry Potter-film, a Superman, a Hét év Tibetben, a JFK, az Egy gésa emlékiratai, továbbá ő írta a Salt Lake Cityben megrendezett 2002-es téli, az 1984-es Los Angeles-i és az 1996-os atlantai nyári olimpiai játékok megnyitójának dallamát.

Karmesterként is dolgozik, 1980 és 1993 között a Boston Pops Orchestra vezető karmestere volt, de a Londoni Filharmonikusokat is dirigálta. Az öt Oscar-díj mellett huszonkétszer nyerte el a Grammy-, négyszer a Golden Globe- és háromszor az Emmy-díjat. 2004-ben megkapta a Kennedy Központ díját, 2009-ben pedig a legmagasabb amerikai művészeti díjnak számító National Medal of Arts-ot. Tavaly az Amerikai Filmintézet (AFI) életműdíját is átvehette, a gálán Steven Spielberg mondta a köszöntő beszédet. Williams első felesége Barbara Ruick énekes-színésznő volt, akivel tizennyolc éven át, annak 1974-ben bekövetkezett haláláig éltek együtt, három gyermekük közül Joseph a Toto nevű rockzenekar énekese. Williams második feleségével, Samantha Winslow fotóssal 1980-ban házasodott össze.

Kép: újszó

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.