Pesti Srácok

27 ország 34 filmje idén a Titanic Filmfesztiválon

Huszonhét ország 34 filmjét vetítik a 24. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon, amelynek egyik sztárvendége, Tony Palmer Leonard Cohenről szóló dokumentumfilmjét kíséri el Budapestre.

MTI

A Titanic szlogenje "A fesztivál, amely összeköti a világot" - mondta el Horváth György fesztiváligazgató. Hozzáfűzte: "a 27 országból érkezett válogatással a mai magyar filmeket is szeretnénk kontextusba helyezni". A nyolc napos mustrát három helyszínen rendezik meg: a Toldi moziban, az Uránia Nemzeti Filmszínházban és az Ódry Színpadon.

PestiSracok facebook image

A mustra műsorát a dán Allen Sorensen ismertette, aki negyedik éve a fesztivál programigazgatója. Kiemelte, hogy a fesztivál Titanic Doc szekciójában Jim Jarmusch és David Lynch egy-egy munkája mellett Tony Palmer Bird on a Wire című Leonard Coenről szóló dokumentumfilmje is szerepel. Ennek bemutatásával a tavaly novemberben elhunyt költő és dalszövegíró előtt is tiszteleg a fesztivál.

A programigazgató felidézte, hogy a hetvenes évek elején készült és aztán évtizedekre eltűnt filmet még Koppenhágában látta először és akkor találkozott személyesen Tony Palmerrel, az alkotás rendezőjével is, aki most Budapestre is elkíséri digitálisan felújított koncertfilmjét. A Titanic az Óriás című svéd filmmel nyílik meg április 6-án, a mustra utolsó napján pedig Jeff Nichols Loving című alkotását láthatják a nézők. A versenyprogramban hét film küzd a Hullámtörők-díjért. Az elismerést odaítélő nemzetközi zsűri elnöke Enyedi Ildikó filmrendező, tagja Frédéric Strauss francia kritikus és Dragomán György író, aki hosszú ideig filmkritikusként is dolgozott.

A fesztiválon tartják április 8-án Török Ferenc 1945 című történelmi filmjének magyar premierjét. Az idei Berlinalén közönségsikert aratott film rendezője elmondta: számára "evidens, hogy a Titanicon lesz a premier". Elárulta, hogy kicsit tart a magyar fogadtatástól, mivel a film egy kényes történelmi korszakban játszódik. A rendező felidézte, hogy számára jó iskola volt a Titanic filmfesztivál, mivel kitekintést nyújtott a világ filmművészetére.Horváth György fesztiváligazgató elmondta, hogy idén is lesznek kísérőrendezvényei a fesztiválnak, ezek között kerül sor öt alkalommal egy mesterkurzusra.

fotó:Uránia

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.