Pesti Srácok

A Nemzeti Színházban koncertezik Szarka Tamás

A Nemzeti Színházban koncertezik Szarka Tamás

A budapesti Nemzeti Színházban mutatja be Szarka Tamás Az ég szerelmére című 15 dalt felvonultató új szerzői albumát március 18-án - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.

MTI

A Kossuth-díjas művész elmondta: a legújabb lemezén olyan dalok szerepelnek, amelyek eredetileg is színházba, többek között a Nemzeti Színházban második éve sikerrel játszott Éden földön (Hany Istók legendája) című darabjához íródtak. A dalok közt akad olyan is, amelyet még sosem lehetett élőben hallani. Szarka Tamás a lemezbemutató koncerten tíz zenésszel áll színpadra, valamint közreműködik Eszes Viki énekesnő, Olt Tamás színész és egy háromtagú kórus is - hangzott el.

PestiSracok facebook image

Szarka Tamás Az ég szerelmére című albumáról korábban az mondta a 061.hu-nak: "Szeretem őszintén leírni, hogy éppen mit érzek, mit gondolok, hogyan látom a világot. Így teszek a Ghymes és a szólódalok esetében is éppúgy, mint a musicelek vagy filmzenék esetében is. Mindig hangulatokat zenésítek meg. Minden dal különbözik a másiktól, minden dal új. Lehet vidám, szomorú, íródhat mollban vagy dúrban, lényeg, hogy dalok születnek. Egész eddigi munkám során csak az volt fontos, hogy szerethető dalokkal álljak a közönség elé. Hogy ezek színpadi produkcióhoz születnek, a Ghymes számára íródnak, vagy szólóban adom elő őket, tulajdonképpen nem volt fontos, most sem az. Sosem küzdöttem azon, hogy a saját dalaim mások legyenek, mint a Ghymes zenéi, persze utólag én is hallom, hogy azért mégis egy kicsit különböznek. De ez sohasem szándékos. Mindenki hallgassa végig, akár többször is, megérzi majd, hogy rá személyesen milyen hatással volt az adott szerzemény. Ez a zene lényege."

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?