Pesti Srácok

Gyásztávirat - Elhunyt Chuck Berry

null

Elhunyt szombaton 90 évesen Chuck Berry, akit a rock and roll atyjának tartottak - jelentette be Missouri amerikai szövetségi állam rendőrsége.

MTI

A jellegzetes gitárintró Grammy-életműdíjas kitalálóját, aki tavaly októberben töltötte be 90. életévét, otthonában érte a halál. Amerikai sajtóértesülések szerint a zenész elvesztette eszméletét, és a rendőrök helyszínre érkezése után már nem sikerült újraéleszteni. Az amerikai gitáros-énekes legismertebb slágerei közé tartozott a Johnny B. Goode, a Roll Over Beethoven és a Sweet Little Sixteen. Zenéje több műfaj szinte valamennyi sztárjára hatással volt, sokak mellett a Beatles, a Rolling Stones és Elvis Presley is dolgozott fel a dalai közül.

Charles Edward Anderson Berry St. Louisban született, nagyszülei még rabszolgák voltak. A középiskolában kezdett bluest énekelni és gitározni. 1955. május 21-én vette fel Maybellene című dalát, és sokan úgy tartják, hogy ezzel született meg a rock and roll. A műfajnak az ifjúságra gyakorolt "káros hatásai" miatt aggódó hatóságok 1961-ben vitatható vádak alapján perbe fogták, és két évre börtönbe zárták. Eredeti szerzeményeket tartalmazó utolsó lemezét 1979-ben adta ki, de egészen 2014-ig koncertezett, utolsó éveiben egy kisvárosi bárban lépett fel, nem messze St. Louis-tól. Több mint négyezer helyszínen adott koncertet, Budapestre is többször eljutott.

Jellegzetes kacsasétája is világhírű volt. Chuck Berry elsőként került be a Rock Dicsőségcsarnokába, Grammy-életműdíjat is kapott. A Rolling Stone magazin minden idők száz legnagyobb művésze közül az ötödik helyre sorolta. John Lennon azt mondta róla: "Ha más nevet kellene adni a rockzenének, az a Chuck Berry lenne." Utolsó születésnapján Berry bejelentette, hogy új stúdiólemez kiadására készül.

PestiSracok facebook image

Kép: uncyclopedia

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.