Pesti Srácok

Gyásztávirat - Elhunyt Gyimesi Pálma színművész

Életének 95. évében, hosszan tartó, méltósággal viselt betegségben csütörtökön meghalt Gyimesi Pálma, a Vígszínház színművésze.

MTI

Gyimesi Pálma 1922. december 18-án Budapesten született. 1944-ben végzett a színművészeti egyetemen, és előbb a Győr-Sopron Színházhoz szerződött, majd a Budai Színház tagja lett. Ennek megszűnése után került a Pódium Kabaréhoz, majd a Magyar Rádióhoz. 1951-től a Magyar Néphadsereg Színházának - azaz a Vígszínháznak - a tagja volt, 1955-ben pedig a József Attila Színházhoz szerződött, itt tíz évet töltött. Ezután a Miskolci Nemzeti és az egri Gárdonyi Géza Színházban játszott.

PestiSracok facebook image

A művész 1964-től újra a Vígszínház tagja lett és az ott töltött több mint öt évtized alatt számos előadásban láthatta a közönség: Molnár Ferenc A testőr című darabjában, Várkonyi Zoltán legendás rendezésében a Szobalányt játszotta, de színpadra lépett az Egy hölgy a Maximból, a Macskajáték, az Üvegcipő és az Orfeusz alászáll című előadásokban is. Emlékezetesek a zenés előadásokban alakított olyan epizódszerepei is, mint a Jó estét nyár, jó estét szerelem Hűvösnéje, vagy a Csókos asszony Szomszédasszonya.

Játszott továbbá Lope de Vega A kertész kutyája (Marcella), Shakespeare Makrancos hölgy (Bianca), Moliere Tartuffe (Marianne) és Férjek iskolája (Isabelle), Kisfaludy Károly Csalódások (Lidi), Alekszej Arbuzov Irkutszki történet (Válja), Molnár Ferenc A farkas (Micike), Örkény István Macskajáték (Paula) és Edmond Rostand Cyrano (Duenna) című darabjában. 1944 és 2011 között több mint 20 játékfilmben és több mint 30 tévéfilmben kapott szerepet, és több népszerű produkcióban is szinkronizált. A sorozatkedvelők a Csengetett, Mylord? és a Szívek szállodája című televíziós sorozatokban szerethették meg hangját.

1999-ben Aase-díjat kapott, amellyel az emlékezetes percek, pillanatok, szavak, mozdulatok főszereplőit, színházi darabok mellékszerepeiben kiemelkedő alakítást nyújtó vidéki és budapesti színészeket ismerik el, 2012-ben pedig Gobbi Hilda-életműdíjjal tüntették ki. A Vígszínház méltatása szerint minden szerepét nagy igényességgel, műgonddal alakította ki, lelkiismeretessége, pontossága fiatal pályatársai számára példává vált. Gyimesi Pálma hűsége szintén példaértékű, 53 évig volt hű a Vígszínház társulatához. 90 évesen, A lovakat lelövik, ugye? című előadásban még fellépett a színház színpadára.

A színművészt a Vígszínház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

Fotó: hvg.hu

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.