Pesti Srácok

Kertész Imre-emléknappal emlékeznek a Nobel-díjas íróra

Várossétával és felolvasással Nyomkeresők címmel Kertész Imre-emléknapot rendez április 1-jén, szombaton Budapesten a Szépírók Társasága közösen a Kelet Kávézóval és a Magvető Kiadóval.

MTI

A program délután kezdődik a Klinikák metróállomásnál, ahonnan Szegő János, a Magvető szerkesztője vezetésével indul beszélgetéssel és gimnazisták felolvasásával tarkított két órás séta azoknak a helyszíneknek, tereknek a bejárására, amelyek meghatározták a tavaly elhunyt irodalmi Nobel-díjas magyar szerző gyerekkorát. Kertész Imre szülőházánál lehetőség lesz kavics, valamint mécses elhelyezésére.

PestiSracok facebook image

Este a Bartók Béla úti Kelet Kávézóban folytatódik az emlékezés, ahol Fehér Renátó, Gács Anna, Krusovszky Dénes, Spiró György, Turi Tímea olvassa fel az alkalomra írt esszéjét. Az elhangzottakat Sándor Iván kommentálja, a műsorvezető Szűcs Teri lesz. Szaxofonon Ágoston Béla működik közre. Ezt követően a közönség is olvashat fel maga választotta rövid szövegrészleteket Kertész Imre műveiből - olvasható a közleményben, amely szerint a rendezvény ingyenes, ám a szervezők az érdeklődők regisztrálását kérik a [email protected] email címen.

Fotó: 24.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.