Pesti Srácok

Magyar fotós képei egy nemzetközi pályázat legjobbjai között

Londonban nyílt kiállítás a Syngenta Nemzetközi Fotópályázatának legjobb alkotásaiból, amelyek közé egyedüli magyarként Hegedűs Ákos két fotóját is beválogatta a szakmai zsűri. A nemzetközi versenyt harmadszorra írták ki azzal a céllal, hogy a fotográfia eszközeivel hívják fel a figyelmet az emberiség jövője szempontjából kulcsfontosságú kérdésekre, globális problémákra.

MTI

A szakmai zsűri 42 fotós 92 fotóját választotta ki a londoni Somerset House-ban nyílt kiállításra, amelyet a következő hónapokban a világ több nagyvárosában is megtekinthet majd a közönség. A hivatásos fotósoknak járó fődíjat a brit kínai fotóművész, Wang Yan Preston, nyílt kategóriában pedig az ír Kenneth O'Halloran kapta.

PestiSracok facebook image

Hegedűs Ákos középiskolás kora óta foglalkozik fotózással. A sajtóban eltöltött több évnyi munka után érdeklődése koncertek és hosszabb távú, mélyebb, társadalmi, környezetvédelmi problémákat megjelenítő projektek felé fordult. Eddig hat fotóalbuma jelent meg, legújabb kötetéhez a Badacsonyról, a Balaton ikonikus hegyéről már hét éve készíti a fotókat.

A fotós úgy véli, hogy az információs társadalomhoz való alkalmazkodás jelenti a 21. században az emberiség legnagyobb kihívását, és bár a globalizáció rengeteget segít a társadalmak fejlődésében, de még így is hatalmas szakadékok vannak a Föld egyes országai közt. A mostani pályázatra beadott anyagot Londonban és Pekingben készített fotóiból rakta össze.

A nemzetközi pályázat első alkalommal a Vidék - Város témakörben várta az alkotásokat, 2014-ben pedig a hiány és túltermelés súlyos aránytalanságának bemutatására bíztatták a szervezők a világ fotósait.

Vezető képen Hegedűs Ákos egyik döntős fotója.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.