Pesti Srácok

Mától "Friss Hús" a Toldi Moziban

Ma kezdődik az 5. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál a fővárosi Toldi moziban, ahol vasárnapig pitchfórum és egyéb szakmai programok is várják a közönséget. A tavalyi esztendőben ezen a fesztiválon láthatta először a közönség Deák Kristóf azóta Oscarral díjazott rövidfilmjét, a Mindenkit.

MTI

Az ötnapos fesztivál nemzetközi versenyprogramjának három blokkjában olyan filmeket láthat a közönség, mint a Berlinalén bemutatott The Rabbit Hunt, az Európai Filmdíjra jelölt és számos rangos nemzetközi díjjal kitüntetett Small Talk, a Kristály Medve-díjas Balcony vagy az idei Oscar-díjra jelölt La femme et la TGV és Timecode című filmek. Bekerültek a válogatásba olyan alkotások is, amelyek a Sundance vagy a Cannes-i fesztivál hivatalos programjaiban is versenyeztek.

PestiSracok facebook image

Harminchat film szerepel az idén a magyar versenyprogramban. Közülük a Friss Húson vetítik először a magyar közönségnek Lovrity Anna Katalin Vulkánsziget című animációs filmjét, és Áprily Zoltán Ungvár című történelmi animációját. A szervezők idén először külön blokkot szenteltek a magyar rendezők külföldön forgatott filmjeinek. Az Expats elnevezésű válogatásban egy közönségdíjat osztanak majd ki. Az animációs és az élő szereplős filmek idén is közös blokkokban, de külön kategóriában versenyeznek.

A fesztivál vasárnapi záróünnepségén idén három fődíjat osztanak ki: a legjobb magyar élőszereplős, a legjobb magyar animációs, és a legjobb nemzetközi élőszereplős/animációs filmnek járó díjat, valamint elismerik a legjobb magyar színészt és a legjobb magyar színésznőt is, de odaítélik a legígéretesebb harminc évesnél fiatalabb rendezőnek járó OTP Junior díjat is. Újdonsága lesz még az idei fesztiválnak a családi programok, amelyek koncerttel, foglalkozásokkal és vetítésekkel várják az érdeklődőket

Fotó:magyar.film.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.