Pesti Srácok

Meglepetések a Bábművészet Világnapján

Rendhagyó programokkal, köztük bábos kincskereséssel, középiskolai látogatással készülnek a keddi bábszínházi világnapra a műfaj képviselői, akik szokatlan produkciókkal különleges helyszíneken várják a közönséget Budapesten is. Március 21. a bábművészet világnapja, amelyet a magyarországi és a határon túli magyar nyelvű bábosok a Budapest Bábszínház kezdeményezésére sokadik éve ünnepelnek.

MTI

Mint írják, a célok továbbra is változatlanok: az egyre nagyobb érdeklődést kiváltó, a színházi életben egyre nagyobb teret nyerő műfaj megerősítése, képviselőinek - a legfiatalabb generációnak és a már régóta a pályán levőknek - a bemutatása, továbbá a bábszínház helyének megerősítése az adott településen, a lakók elhivatottságának növelése bábszínházuk és a műfaj iránt. A világnapon kő- és független bábszínházak művészei, színművészeti egyetemek hallgatói együtt igyekeznek új nézőket megnyerni a műfajnak a színházépületekben és azokon kívül is. Budapesten, a vidéki bábszínházakban és a határon túl is számos programmal várják az érdeklődőket.

PestiSracok facebook image

A Budapest Bábszínház művészei a Madách és a Vörösmarty Gimnáziumba látogatnak el egy különleges Beckett-etűddel. Kalózokként elfoglalják a metrópótló hajót és bepillantást engednek a Holle anyó című előadás próbáiba is. Délután az Operaház előcsarnokában Bábklasszikusok az Operában címmel láthatók Chopin- és Kodály-művekre készült etűdök. Este a Marionett sörözőben a Stop című világjáró mikropódium produkció, valamint Baltazár kalandjai is megtekinthetők.

A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház délelőtt a Spárga-tengeralattjáró című darabot játssza, az előadásból kiderül, mit keresnek a verebek a víz alatt. A mesés, zenés darab nézői a játék résztvevői lesznek; rajtuk múlik, sikerül-e megszabadítani a vízi világot a moszatok rémuralmától. Aki keres, talál címmel bábos kincskeresésre várják az érdeklődőket a Keleti István AMI és Művészeti Szakgimnázium bábosaival a bábszínházi világnapon délután az Árkád Bevásárlóközpont 1. emeletén.

A Vojtina Bábszínház művészeivel Debrecen legforgalmasabb helyein találkozhatnak kora délután, de a bábosok ellátogatnak a Debreceni Klinika Gyermek Hemato-Onkológiai Osztályára is. Kaposváron minden kaposvári óvoda és iskola udvarán, valamint az épülő bábszínház helyén álló kápolnánál, várhatóan ezer kívánságléghajó indul óhajszalagokkal, világgá röppentve a hírt, hogy a városban bábszínház épül. A győri Vaskakas Bábszínház nem egyedül ünnepel: a bábművészet vendége a tánc lesz. Délután a Víz, víz, tiszta víz - fröcskölő táncok 18 lábra című előadás látható.

A pécsi Bóbita Bábszínház történetéről Szekszárdon nyílik kiállítás Bóbita, Bóbita játszik címmel. Marosvásárhelyen egyetemisták flashmobja látható a város különböző pontjain. A nagyváradi Lilliput Társulat bábosai reggel iskolákban, óvodákban kezdik a napot, míg délután a repertoáron lévő előadásaik bábjaival kiköltöznek a nagyváradi várba, ahol kötetlen játék és zenélés várja a közönséget. A veszprémi Kabóca Bábszínház társulatának művészei gólyalábon kilátogatnak a piacra, ahol rövid jeleneteket adnak előA rendezvény célja a színházi életben egyre nagyobb teret nyerő műfaj megerősítése, képviselőinek - a legfiatalabb generációnak és a már régóta a pályán levőknek - a bemutatása.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.