Pesti Srácok

Szerelem és rántás a munkalapon - Konyha klippremier

Szerelem című dalára forgatott klipet az idei Nagy-Szín-Pad elődöntőse, a Konyha zenekar. A két fiatal színész, Kurta Niké (Kút, Terápia) és Jaskó Bálint (Szociopoly, Hacktion) főszereplésével készült videó egy konyhában játszódó, abszurd szerelmi történet. A csapat március 18-án szombaton tartja legfontosabb tavaszi koncertjét az Akvárium Klubban, a The Luckies társaságában.

061.hu

Október elején jelent meg a Konyha harmadik, Különbéke című lemeze. A zenekar óriási meglepetésére a lemezbemutatón a közönség kívülről énekelte az új dalokat - mindössze három héttel a megjelenés után. A rajongók legnagyobb kedvence egyértelműen a Szerelem című dal lett, amelyet több mint húszezren hallgattak meg eddig a csapat közösségi csatornáin - nem kellett sokat gondolkodni, melyik számra készüljön az album következő klipje. A videót a PUR E csapata készítette, akikkel már több kisflimen is dolgozott együtt a Konyha (Vegyétek el a mobilom, Feltörték a szíved, Cukor, só).

PestiSracok facebook image

"Megalakulásunk óta kb. havonta megkérdezte valaki, hogy fogunk-e valamikor konyhában zenélni. Hét évig vártunk a méltó alkalomra és most végre lecsapjuk ezt a magas labdát." - mesélte Szepesi Mátyás, a zenekar frontembere. - "Sokat ötleteltünk, milyen videó passzolna a legjobban a Szerelem című dalhoz: romantikus történetet képzeltünk el egy vagy több csavarral. A végleges forgatókönyv több hetes közös gondolkodás eredménye, egymásnak dobáltuk az újabb és újabb ötleteket a PUR E alkotóival, most pedig óriási élmény látni, ahogy a végleges klipben ezek egymásra épülnek."

A Konyha nemrég bekerült a VOLT Produkció és a Petőfi Rádió közös tehetségmutató versenye, a Nagy-Szín-Pad elődöntőjébe. A zenekar legmozgalmasabb fesztiválszezonja előtt az Akváriumban indítja a tavaszi koncertszezont, március 18-án szombaton a KisHall termében a fiatal retro-rock zenekar, a The Luckies társaságában.

Kép: Konyha produkció

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.