Pesti Srácok

Szóljon a rock! – A Disturbed Live At Red Rocks és a CRX New Skin című lemezéről

A nu-metálból startoló Distrurbed már egy ideje rendezte a viszonyát a metállal, Live At The Red Rocks című albuma olyan színvonalon szólal meg élőben, olyan vastagon, olyan dinamikával, ami minden bizonnyal etalon-albummá teszi a Red Rocks amfiteátrumában adott koncertet. A CRX nevű fiatal Los Angeles-i zenekar pedig most próbál kereskedelmi sikert aratni a megszelídített a stoner-rockból. Hajrá.

PZL – 061.hu

A többszörös platinalemezes Disturbed nagyon helyesen úgy gondolta, hogy dokumentálja a tavaly augusztusi showját, ahol úgy szólalt meg a zenekar, mintha a múzsájuk nem is a saját démonaik lettek volna, hanem egy atomóra. Ráadásul az album az elmúlt húsz év slágereire fókuszál. Ilyen az, amikor az atmoszférikus erőtérben szétrobbannak a brutális, mégis melodikus gitártémák, ilyen a tökéletesre fejlesztett modern metálsound, ami inkább a hagyománnyal dialogizál, mintsem valami öncélú produceri vízióval.

PestiSracok facebook image

A Disturbed 16 száma alapvetően az aktuális Immortalized albumot promózza, hallhatjuk persze a kissé hatásvadász The Sound Of Silece-et is,és persze az egész album egy best of lemez is egyben. Ott van a Ten Thousand Fists, a The Game, a Down With The Sickness, az Inside the Fire, az Indestructible... A lemez jó példa arra, hogyan kell túlélni a nu-metal látványkonyháját, felvállalni a melodikus dalszerzői hagyományt és beindítani a metál egyik legjobb ritmusszekciójával egy ősrobbanást.

Az a helyzet, hogy az amerikai CRX nevű zenekar sokkal jobb annál, mint ami kiderül a Ways To Fake It című, némileg a glam rock örökségét froclizó dalból, hiszen ott van a második Broken Bones című számuk, amit megirigyelhetne akár a QOTSA is. (Persze, az anyag producere Josh Homme.) Van itt minden, Cheap Trick, Black Keyes, Elvis Costello, Queens Of The Stone Age, szóval, a fiúk hozott anyagból dolgoznak, az album összes arculati elemét láthattuk már olyan válogatás lemezeken is, amelyeket kilóra adnak a Tescóban, viszont Nick Valensi énekes és gitáros zenekara olyan ügyesen rakta fel ezt a rock geget, hogy érvényes, egyéni mutatvány lett a végeredmény. A borítón látható tigrisfejű rocker kihalás szélén álló lény, egyszer nagyot fog harapni, addig viszont megérdemel néhány simogatást.

Disturbed
Live At Red Rocks
Warner
16 szám 60 perc

CRX
New Skin
Sony
10 szám 45 perc

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.