Pesti Srácok

Szombaton ismét itt a Föld órája!

Alig néhány nap és március 25-én este ismét itt a Föld órája, amely egy világméretű önkéntes kezdeményezés, amely megpróbálja felhívni az emberek, vállalatok, intézmények, kormányok figyelmét a környezetszennyezés és a túlfogyasztás okozta problémákra. A rendhagyó program idén is teret kap Magyarországon és a fővárosban, zárásaként a János-hegyi Erzsébet-kilátónál kapcsolják le Budapest díszvilágítását szombaton fél kilenckor a Föld órája elnevezésű rendezvényen.

MTI

A globális kezdeményezés magyarországi főszervezője, a WWF Magyarország fejlámpás kirándulást szervez a Normafán. A séta a Síháztól indul 19 órakor és a János-hegyi Erzsébet-kilátónál ér véget. A résztvevők és a díszvendégek ott kapcsolják le 20.30-kor Budapest díszvilágítását, majd egyedi fotókat készítenek a lámpák fényével 60+ jelet alkotva a kilátó teraszán.

PestiSracok facebook image

A Természetvédelmi Világalap (WWF) 2007-ben indult kezdeményezése mára a világ legnagyobb önkéntes akciójává nőtte ki magát, amely több mint 2,4 milliárd embert ér el világszerte. Tavaly 178 ország vett részt a mozgalomban, amelynek célja az energiatakarékosság. Idén március 25-én, szombaton este fél kilenc és fél tíz között "kapcsolunk le" egy órára, hogy közösen világítsunk rá az éghajlatváltozás elleni fellépés szükségességére és a figyelmet azokra a természeti értékekre irányítsuk, amelyek megóvásán az emberiség túlélése múlik - emelte ki közleményében a szervezet. A további programokról a foldoraja.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

fotó:Gyermekvasút

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.