Pesti Srácok

Fotókiállítás nyílt az autizmus világnapjához kapcsolódóan

Ma, április második napján van az autizumus világnapja. Komka Péter, az MTI/MTVA fotóriporterének Ezerarcú autizmus című kiállítása öt autista fiatalról készített portrén keresztül szeretné felhívni a figyelmet a szindrómára az autizmus világnapjához kapcsolódva.

MTI

Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában nyílt pénteki kiállítás-megnyitón úgy fogalmazott, hogy ez a kiállítás fontos lehetőség és esély arra, hogy ráirányítsák a figyelmet az autistákra. Kiemelte: valódi társadalmi integrációról akkor beszélhetünk, ha az autizmussal élőket vagy autistát nevelő családokat nem szigetelik el falak, hanem a társadalom szövetébe valóban be tudnak ágyazódni. Ehhez pedig arra van szükség, hogy a társadalom megismerhesse ezeknek a családoknak a problémáit és megláthassa az utakat, hogyan tudja őket támogatni.

PestiSracok facebook image

Kővári Edit, az Autisták Országos Szövetsége elnöke felidézte, hogy április 2-át az ENSZ 2007-ben nyilvánította az autizmus világnapjává. A szervezet idei felhívásának központi témája, hogy bemutassa a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezményt (CRPD), amely elismeri ezen személyek függetlenségéhez és autonómiájához való jogát, illetve kiemeli, hogy ezeket az embereket másokkal azonos alapon és az élet minden területén megilleti a jog- és cselekvőképesség.

Az elnök hangsúlyozta, hogy az esélyegyenlőség és a hozzáférhetőség megvalósításában komoly társadalmi feladat és felelősség is van, hiszen nem érvényesülhetnek a fogyatékkal élők jogai, ha a társadalom tagjai nem ismerik az autizmust és nem fogadják el az idegi-, fejlődési rendellenességgel élőket, illetve ha a szolgáltatásokat nyújtók az élet minden területén nincsenek felkészülve az autisták fogadására.

Mint mondta, "az autizmusról korszerű ismeretekkel rendelkezünk, amelyek elsajátítása elengedhetetlen feltétele autista társaink társadalmi részvételének". A tárlatot három héten keresztül lehet Budapesten megtekinteni, később más nagyvárosokban is bemutatják - fűzte hozzá Kővári Edit. Borza Beáta, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala esélyegyenlőségi főosztályvezetője arról beszélt, hogy az ombudsman évek óta dolgozik a fogyatékossággal élők életminőségének javításán, valamint vizsgálja, hogyan lehet például az egészségügyben, az oktatásban vagy szakemberek képzésével javítani a helyzetükön.

Kiemelte: az önrendelkezés egy egészséges számára természetes dolog, de az, hogy mit jelent az autonómia vagy a társadalomban való mozgás a fogyatékossággal - akár autizmussal, vagy autizmus spektrumzavarral - élő emberként, vagy ilyen személlyel együtt élve, az akkor látható, ha beszélünk ezekkel az emberekkel, beszélünk az ő problémáikról. Az Autizmus Világnapján, a Ragyogj kéken! kampány keretében világszerte kék fényben világítanak ki ikonikus épületeket, a londoni Big Bentől a New York-i Empire State Buildingig. Magyarországon a Szabadság-szobor mellett az ország számos városában is kapnak kivilágítást neves épületek. Magyarországon és szerte a világon, a statisztikák szerint minden 68. embert és az ő családját érinti az autizmus.

fotó: Komka Péter

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.