Pesti Srácok

Így nem lesz negyedik rész a Feláldozhatókból

Arnold Schwarzenegger bejelentette, hogy Sylvester Stallone nélkül nem játszik A feláldozhatók következő, negyedik epizódjában. A filmsztár az Entertainment Weekly című magazinnak nyilatkozta, hogy amennyiben Stallone valóban otthagyja a sorozatot, úgy ő sem szerepel majd benne. "A feláldozhatók nem létezik Sly nélkül. Nem fordulhat elő, hogy nélküle forgassak a filmben" - jelentette ki az egykori kaliforniai kormányzó.

MTI

Hollywoodi források szerint Stallone otthagyja a sorozatot, mivel nem tudott dűlőre jutni a negyedik rész történetével, rendezőjével és forgatókönyvével kapcsolatban a Nu Image/Millenium produkciós cég főnökével, Avi Lernerrel. Az eredeti The Expendables - A feláldozhatók című 2010-es filmet Stallone írta és rendezte, valamint az egyik főszerepet is ő alakította. A két további folytatás forgatókönyve is a nevéhez fűződik. Ő toborozta a veterán akciósztárcsapatot is a gyorsan népszerűvé vált szériához.

PestiSracok facebook image

Schwarzenegger ugyanakkor megjegyezte, hogy ha mégis nekiállnának a negyedik résznek, az ő szerepét mindenképpen alaposabban ki kell dolgozni. Az első két epizódban ugyanis kitűnő szerepe volt, de a harmadik már nem volt jól megírva, és be is igazolódtak az aggodalmai, mivel nem is ment olyan jól a mozikban.

fotó:gamestar.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.