Pesti Srácok

Ismét lesz Fotóutca fesztivál a Nagymező utcában

Nyolcvan ingyenes fotóművészeti program, 31 kiállítás és 245 alkotó várja az érdeklődőket a Nagymező utcára kihelyezett konténerekben, a Capa Központban és a Mai Manó Házban megrendezendő III. Budapesti Fotóutca Fesztiválon április 21. és 23. között a fővárosban, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében.

MTI

A háromnapos rendezvényen szakmai előadások, tárlatvezetések, workshopok mellett koncertek, vetítések, jelmezes fényképezések, performanszok és fotóvásár, illetve gyermekprogramok is várják az érdeklődőket. A nagyközönség számára is nyitott, de szűk körű workshopokon szakemberektől tudhatnak meg többet a látogatók többek között a mobilfotózásról, az Instagram-fotóról, az utcai fényképezésről vagy a gasztrofotóról. Személyesen beszélhetnek az érdeklődők az alkotókkal a profi női vagy a vidéken dolgozó fotósok helyzetéről. A rendezvényen a szórakozásról a TÁP Színház produkciója, Petruska koncertje és a kortárs táncelőadás mellett számos program is gondoskodik.

PestiSracok facebook image

A tájékoztató idézi Kőrösi Orsolyát, a Capa Központ és a Mai Manó Ház ügyvezetőjét, aki elmondta: "Már harmadik alkalommal rendezzük meg a Fotóutca Fesztivált, mert úgy látjuk, mind a valós, mind a virtuális térben hatalmas érdeklődés övezi a kortárs fotósok alkotásait. A közösségi oldalak posztjaiból, a kommentekből jól látszik, hogy a fotókultúra egyszerre a kreatív ipar, a tömegkommunikáció és a modern művészet része, ráadásul ez a tendencia erősödik, mert e három terület nagyon fontos a fiatal generációk számára.

A fesztivállal a fiatalok számára is jobban befogadható formában hozzuk össze a kortárs magyar fotó bemutatásra váró értékeit és a progresszív alkotások és meghatározó alkotók iránt aktívan érdeklődő, százezresre tehető nagyközönséget". A fesztivál célja, hogy széles, a fényképek és a fotózás iránt nyitott fővárosiakat és látogatókat szólítson meg, és segítsen megmutatni, mi zajlik jelenleg a fotográfia világában, mindezt rendhagyó keretek között - írták.

Kép: Budapesti Fotóutca Fesztivál

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.