Pesti Srácok

Kezdődik a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Dedikálásokkal együtt csaknem 500 program, köztük könyvbemutatók, felolvasások, író-olvasó találkozók, koncertek és kiállítások várják a közönséget a csütörtökön kezdődő 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, a Millenárison.

MTI

Csaknem 850 vendég, köztük művészek, írók és tudósok részvételével zajló rendezvényen idén 28 ország képviselteti magát, és mintegy 150 kiállító könyvkínálatából válogathatnak az érdeklődők vasárnapig. A könyvfesztivál ország-díszvendégségét idén a visegrádi országok, Lengyelország, Szlovákia és Csehország tölti be, ebből az alkalomból több mint 20 kötet jelenik meg, valamint mintegy harminc program, beszélgetések, irodalmi börze és bemutatók várja a közönséget a V4 standon.

PestiSracok facebook image

Az idei díszvendég-író az irodalmi Nobel-díjas Orhan Pamuk. A világszerte népszerű török szerzővel a fesztivál csütörtöki megnyitóján D. Tóth Kriszta beszélget, majd Péterfy Gergely laudációja után átveheti a fővárosi önkormányzat és a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) közös elismerését, a Budapest Nagydíjat.

A hagyományos programok között immáron 17. alkalommal ad otthont a fesztivál Európa legtehetségesebb pályakezdő prózaírói nemzetközi bemutatkozásának. Az Európai Elsőkönyvesek Fesztiváljára 18 országból érkeznek fiatal írók, Magyarországot Szaniszló Judit képviseli az idei mustrán. Folytatódik a könyvtárosok szakmai fóruma, a Könyvtáros Klub, valamint a külföldi íróvendégek eszmecseréje, az Európai Írótalálkozó is.

Több kiadó összefogásával a költészet témája köré szerveződő programok és kötetek várják idén a látogatókat a Versstandon. A 6. Kis Könyves Éjen közel 30 budapesti és vidéki könyvesbolt szervez saját stílusához illő kulturális programot április 21-én, pénteken. A fesztivál Gyermek(b)irodalom szekciójában mesemondásra, bábelőadásra, koncertre, felolvasó- és papírszínházra, játszóházra és gyermekfoglalkoztatóra is számíthatnak a családos látogatók.

A rendezvény idén is a magyar irodalom legjobbjai előtt tisztelgő Születésnapi Irodalmi Szalonnal zárul. Az idén kerek születésnapjukat ünneplő jeles alkotók közül Lator Lászlót, Almási Miklóst, Kántor Lajost, Marék Veronikát, Győri Lászlót, Nádasdy Ádámot, Nógrádi Gábort, Csaplár Vilmost, Bán Magdát és Visky Andrást hívták meg a szervezők a Tarján Tamás vezette pódiumbeszélgetésre.

Fotó: vasarnapihirek.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.