Pesti Srácok

Ma kezdődik a Mediawave fesztivál Komáromban

Ma este kezdődik és hétfőig tart a komáromi Monostori Erődben a 27. Tartóshullám Mediawave Együttlét. Az idei filmes versenyprogramban kilencven alkotást mutatnak be, a zenei kínálatban negyven koncert és különböző műhelyek közötti spontán együttműködés szerepel.

MTI

A zenei programok közül kiemelkedik a tanzániai Vitali Maembe, valamint az észt Turupilli Jussi Trio. Közös és látványos produkciót mutat be Ferenczi György és a Rackajam, valamint a Flock Project művészeti csoport, de zenél az ef Zámbó Happy Dead Band, a Dresch & Grencsó Duó, Pándi Balázs vagy Jordán Adél és a Puszi is, Dunaszerdahelyről pedig a Csallóköz Néptáncegyüttes érkezik.

PestiSracok facebook image

A filmes seregszemlén több díjnyertes magyar kisjáték-, animációs, kísérleti és dokumentumfilm (Love, Gólyatábor, Fizetős nap, Ebéd előtt, Soul Exodus) is látható lesz, az információs programban pedig levetítik az elmúlt időszak két kiemelkedő magyar nagyjátékfilmjét, Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című alkotását, valamint Enyedi Ildikótól a Testről és lélekrőlt.

Az online fesztivál kategóriában idén 43 film versenyez, ezekről a közönség és s zsűri egyaránt szavaz. Új kezdeményezésként a Magyar Nemzeti Filmalap és a Magyar Media Mecenatúra támogatásával fiatal és határon túli magyar filmesek szakemberek előtt mutatják be filmes ötleteiket. A fesztivál fő témája idén az 500 éves reformáció, annak művészeti aspektusai. A szervezők a megújulás témakörében közösségi pályázati felhívást írtak ki. A pályázatra filmes, építész, installációs, képzőművészeti és közösségi ötletek érkeztek, ezek a Mediawave alatt épülnek meg.

Az idei Mediawave zárónapján, május 1-jén ismét megrendezik a Thanks Jimi napot. Ekkor a fesztiválon fellépő zenészek közösen eljátsszák Jimi Hendrixtől a Hey Joe-t, és ebbe a közönség is csatlakozhat. A szervezők amatőr és profi gitárosok jelentkezését várják a Thanks Jimi projekthez. Lesznek kulturális és kulináris asztalok is, amelyeknél a különböző országokból érkezett résztvevők mutatkoznak be; ilyen helyszínt kapnak az észtek, az argentinok, a felvidékiek és a bolgárok.

fotó: mediwave.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.