Pesti Srácok

Május 10-én indul a Zsigmond Vilmos Filmfesztivál

Harminchárom alkotás szerepel a tavaly elhunyt Oscar-díjas operatőr, Zsigmond Vilmos emlékét őrző nemzetközi filmfesztivál versenyprogramján, a találkozó május 10-én kezdődik Szegeden.

MTI

A közlemény szerint az első ízben megszervezett, az operatőri munkát a középpontba állító fesztiválra háromszáznál több nevezés érkezett a világ öt kontinenséről, ezek közül az előzsűri öt kategóriában összesen 33 filmet válogatott be a versenyre. A magyar és közép-európai alkotások mellett több skandináv, a Baltikum országaiból érkezett, valamint amerikai, ausztrál, indiai művet láthat majd a közönség. A vetítések a Belvárosi Mozi Zsigmond Vilmosról elnevezett nagytermében zajlanak majd, ahol a világhírű operatőr élete különböző szakaszaiban többször is megfordult. Kamaszkorában nézőként járt oda, neves alkotóként pedig több nemzetközi forgatócsoportot is elhozott "az ő mozijába".

PestiSracok facebook image

A fesztiválon a Zsigmond Vilmosról elnevezett fődíj mellett kiosztják Szeged város elismerését, a Báron György által vezetett kritikus zsűri szavazatai alapján a Filmkritikusok díját, valamint a nézők véleményét tükröző közönség-díjat is. A négynapos fesztivál alatt kísérő programokon is részt vehetnek az érdeklődők, amelyeken Zsigmond Vilmos pályáját elevenítik fel. A Magyar Hollywood Társaság szervezésében - többek között Rófusz Ferenc közreműködésével - kerekasztal-beszélgetésben idézik meg a szegedi születésű művész alakját. Látható lesz a mester két korai remekműve: A sugarlandi hajtóvadászat és A folyó, valamint két Zsigmond Vilmosról készült portréfilm is. A közönségtalálkozókon az alkotókkal folytatott beszélgetések mellett szó esik a magyar filmoktatás helyzetéről, Nigel Walters operatőr, a zsűri brit tagja pedig workshopot tart az érdeklődőknek.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.