Pesti Srácok

Pál András kapta a Gábor Miklós-díjat

Pál Andrásnak ítélték idén a legjobb Shakespeare-alakításért járó Gábor Miklós-díjat a Radnóti Színház Téli rege című előadásában Leontes szerepének megformálásáért. Pál András a rangos szakmai díjat a hétfői Téli rege-előadás végén vehette át.

MTI

A Gábor Miklós-díjat Vass Éva, a művész özvegye alapította 2000-ben, férje halála után két évvel. Az elismerést Shakespeare-szerepben kiváló teljesítményt nyújtó színésznek ítéli oda a szakmai kuratórium, amelynek több mint tizenöt évig volt elnöke Koltai Tamás színikritikus. Jelenleg Ascher Tamás rendező vezeti a testületet, amelynek tagja Stuber Andrea mellett Meczner János rendező, Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító és Spiró György író.

PestiSracok facebook image

A Gábor Miklós-díjasok között van László Zsolt, Király Levente, az azóta elhunyt Herceg Zsolt, Blaskó Péter, Kulka János, Balázs Zoltán, Hajduk Károly, Szegezdi Róbert, Hatházi András, Rába Roland, Gálffi László, Cserhalmi György, Hegedűs D. Géza és egyetlen színésznőként Pogány Judit. Tavaly a szombathelyi Weöres Sándor Színház tagja, Bajomi Nagy György nyerte el a kitüntetést Gábor Miklós emblematikus szerepében, a Hamletben nyújtott alakításáért.

A díj egy bronz plakett, Vígh Tamás szobrászművész alkotása. Egyik oldalán Shakespeare, másik oldalán Gábor Miklós portréja látható. A plakett a színészt a Madách Színház 1962-ben bemutatott legendás Hamlet-előadása címszereplőjeként ábrázolja. A több mint háromszázszor játszott előadásban Opheliát Vass Éva alakította. A díj támogatója a Stalker Stúdió és a Summa Artium, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma, amely a pénzjutalmat biztosítja.

A díjazott színművész, Pál András az első kaposvári színészosztályban végzett Babarczy László növendékeként, majd a Pécsi Nemzeti Színházban kezdte pályáját 2006-ban. 2010 és 2013 között a Pesti Magyar Színház tagja volt, amelynek színiakadémiáján azóta is tanít. Négy éve szerződött a Radnóti Színházhoz, s számos főszerepet eljátszott. Jelenleg a Futótűz, a Lear király, A párnaember, az Iván, a rettenet, a Buborékok, a Karamazov testvérek, a Vágyvillamos és a Téli rege című előadásában látható. Utóbbiban a féltékenységbe beleőrülő Leontes királyt formálja meg Valló Péter rendezésében.

A friss Gábor Miklós-díjas színész nem először részesül szakmai elismerésben: kétszer díjazták a POSZT-on, egyszer a vidéki színházak fesztiválján, valamint a Radnóti Színházban elnyerte a legjobb, majd a legkedveltebb színésznek járó elismerést is

fotó:Béres Attila

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.