Pesti Srácok

Prince egykori zenekara is fellép a Veszprémfeszten

Prince hajdani zenekara, a New Power Generation is fellép az idei VeszprémFest zárónapján, július 15-én a Veszprém Arénában. Ezzel teljessé vált a zenei rendezvény idei fellépőinek névsora.

MTI

A New Power Generation 1990 és 2013 között volt az egy évvel ezelőtt elhunyt világhírű amerikai énekes, dalszerző, Prince kísérőzenekara. Utoljára 2013-ban játszottak együtt, majd 2015-ben a New Power Generation néhány tagja újra összeállt Prince-szel, közösen készítették el a Hit n Run Phase Two című albumot, ami a művész utolsó stúdiólemeze lett. A kísérőzenekar a Prince emléke előtt tisztelgő, tavaly októberi minnesotai koncert sikere után határozta el, hogy Celebrating Prince címmel egy egész turnét szentelnek az énekes és zenéje ünneplésére. Ez a koncertsorozat érkezik július 15-én Veszprémbe.

PestiSracok facebook image

Az együttes jelenlegi felállása két kivétellel megegyezik az eredetivel: a dobos Michael Blandot Kirk Johnson, az NPG korábbi ütőhangszerese és táncosa váltotta, az énekes-billentyűs Rosie Gaines szerepét pedig 1992 óta Morris Hayes tölti be. Utóbbi már Prince Diamonds and Pearls című turnéján ott volt, később a világsztár zenei igazgatója lett, közben 2012-ig az NPG billentyűse is volt. Az NPG többi tagja az eredeti felállásból Levi Seacer Jr. (gitár), Sonny T. (basszusgitár), Tommy Barbarella (billentyűs hangszerek), Tony M. (vokál, tánc) és Damon Dickson (tánc).

A turnéhoz több vendégénekes csatlakozik Prince zenei-baráti köréből és a New Power Generation egykori tagjai közül. A koncerteken elhangzanak a zenekar legismertebb számai, köztük a Let's Go Crazy, a Kiss, a U Got the Look, a Nothing Compares 2U, a Sexy MF, a Sign O The Times, a Diamonds & Pearls, a Get Off, a Cream vagy a Purple Rain. A koncert a VOLT Nagyon Balaton fesztivállal közös szervezésben valósul meg Veszprémben.

A VeszprémFest szervezői már korábban bejelentették, hogy új helyszínen, az érseki pihenőkertben rendezik meg július 12. és 15. között az eseményt. A négynapos fesztivál világsztárjai között színpadra lép Richard Bona, Heather Small és Tom Jones is, utóbbi koncertje szintén a Veszprém Arénában lesz július 14-én.

fotó:npg.com

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.