Pesti Srácok

Tizenhétmilliót érhet John Lennon rajza

Elárverezik májusban John Lennon egy vázlatát, amelyet a Beatles Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band című legendás stúdióalbumának borítójához készített a néhai zenész. A Julien's Auctions közlése szerint a kidolgozatlan tintarajzra, amelynek leütési árát 40-60 ezer dollár (11,4-17 millió forint) közé becsülik, az aukciósház egyéb rocktörténeti relikviákat felvonultató New York-i aukcióján lehet licitálni május 20-án.

MTI

A rajzon a Beatles tagjai egy dob körül állnak, amelyen az 1967-es album címe látható. Előttük virágokkal rajzolódik ki a zenekar neve, a háttérben ismeretlen alakok állnak, akiknek a feje felett üres körök cikáznak. Így:

PestiSracok facebook image
fotó: Rolling Stone magazin


Az aukciósház szerint a dátum nélküli rajzot Lennon egykori kenwoodi otthonának következő lakója találta meg. Az 1967. június 1-jén megjelent Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band állandó szereplője a minden idők legjobb albumait felvonultató listáknak. A Sir Peter Blake munkájaként jegyzett borító megszületésének pontos körülményeiről azonban a mai napig nem született egységes beszámoló. Annyi biztos, hogy Paul McCartney tevékenyen részt vett a dizájn kitalálásában, de eddig senki sem beszélt arról, hogy Lennon is kivette volna a részét a tervezési folyamatból.

A májusi aukció tételei között szerepel Elvis Presley első zongorája is, amely várhatóan 200 ezer dollárért cserél gazdát, és Django Reinhardt egy gitárja, amelyen egy 1946-os New York-i látogatásakor játszott a jazzlegenda.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.