Pesti Srácok

Több mint hatvanezer látogató volt az idei könyvfesztiválon

Több mint hatvanezer látogató volt az idei könyvfesztiválon

Több mint hatvanezer, a tavalyinál 4-5 százalékkal több látogató vett részt a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, amelyen csaknem 300 programot tartottak.

MTI

Millenáris parkban megrendezett négynapos könyvünnep díszvendége az idén Orhan Pamuk Nobel-díjas író volt, a török szerző a Budapest Nagydíjat Szalay-Bobrovniczky Alexandrától, Budapest kulturális területért felelős főpolgármester-helyettesétől és Kocsis András Sándortól, a MKKE elnökétől vette át csütörtökön - idézte fel a közlemény, amely kitért arra is, hogy rendezvény díszvendég országa idén a Visegrádi négyek voltak, a cseh, lengyel és szlovák könyvkiadást közös standon tekinthették meg a látogatók.

PestiSracok facebook image

Először adtak át Pro Cultura Hungarica díjat a fesztivál ideje alatt. Az elismerést Jü Cö-min kínai műfordító-tolmács kapta, aki a magyar irodalom legkiválóbb alkotásait ültette át az elmúlt években kínai nyelvre. A díjat Hammerstein Judit, a külföldi magyar intézetekért és nemzetközi oktatási kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár adta át.

A fesztivál idejére a kiadók több mint száz kötet megjelenését időzítették. Ezekhez kapcsolódtak a dedikálások is. Hosszú sorok kígyóztak nem csupán a díszvendég Orhan Pamuk, a kétkötetes önéletírással jelentkező Nádas Péter, de a népszerű ifjúsági szerző, Böszörményi Gyula, valamint Andrzej Sapkowski, Ignacy Karpowicz és Erlend Loe asztala előtt is.

A szervezők szerint nagy érdeklődés övezte idén is az Elsőkönyvesek Fesztiválját, valamint a rendhagyó irodalomórákat és a legkisebbeknek szánt kézműves és zenés foglalkozásokat, a Park Kiadó El Kazovszkij életművéről szóló könyvbemutatóját, a beszélgetést Anna Paszternakkal Lara - Dr. Zsivágó eltitkolt szerelme című művéről, Szántó T. Gábor 1945 és más történetek című könyvének bemutatóját, továbbá az Athenaeum Kiadó 15 előadó részvételével zajlott Társadalmi és politikai kérdések a képzelet világaiban című kerekasztal-beszélgetését.

Hagyományosan a rendezvényen adták át a Budai-díjakat: a főváros 2. kerülete által adományozott elismerést - amelyben az oktatást-nevelést legjobban segítő mű és hangzóanyag részesül - idén a Holnap Kiadó és a BOOKR Kids kapta.

Az idei könyvfesztivál a Millenáris park átalakítása miatt viszontagságosabb körülmények között zajlott le. A fesztiválnak otthon adó épületegyüttes megújulása Glázer Tamás igazgató ígérete szerint jövő tavasszal befejeződik, így a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra már a megújult helyszínen kerül sor.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.