Pesti Srácok

Új színház nyílik Budapesten Tesla Teátrum néven

Új színház kezdi meg működését Tesla Teátrum néven Budapest belvárosában, a Kazinczy utcai Tesla Budapest Kulturális Központban. Az első bemutatót április 29-én tartják, Háy Gyula Appassionata című drámáját tűzik műsorra.

MTI

Vas-Zoltán Iván rendező, a színház vezetője a teátrum szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: két éve dolgoznak azon, hogy színházi produkciókat játszhassanak ezen a helyszínen, ahol ezalatt két előadást - Esterházy Péter Mercedes Benz című darabját felolvasószínházként és Elfriede Jelinek Rohonc, avagy az öldöklő angyal című művét mutatták be. Elmondta: a színházi működés anyagi hátterét megteremtve ősztől a Rátkai Márton Színházi Műhely a mintegy 130 nézőt befogadó új helyszínen a tervek szerint havi 8-10 előadást játszik vidéki előadásai mellett. Már meglévő produkcióikból és új bemutatókból állítják össze a repertoárt.

PestiSracok facebook image

Kép: artnews

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.